Vármegyék lennének a megyékből, illetve főispánok a kormánymegbízottakból egy törvényjavaslat szerint

„A történelmi hagyományokra, a történeti alkotmányunk vívmányaira való tekintettel” vármegyékre nevezné át Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a megyéket, aki kedd este nyújtotta be az ezt is tartalmazó Alaptörvény-módosítási javaslatát írja a Telex.

„A vármegye szó használatát a korábbi magyar alkotmányos és államigazgatási rendszerrel teljesen szakítani kívánó diktatórikus kommunista rendszer szüntette meg. A vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek” – szól az indoklás, miszerint egészen 1949-ig vármegyék voltak.

„Emellett a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti” fogalmaz a törvényjavaslat indoklása. A vármegye kifejezés használatával szerinte jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma „a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése”.

Ha Kocsis javaslata átmegy, ezen felül ráadásul egy napon tarthatják az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat is, amely utóbbi esetében a polgármesterek ugyanúgy 2024 októberéig maradhatnak, csak épp már májusban eldöntik a választók, hogy októbertől kik vezessék az önkormányzatokat. Mindezt költséghatékonyságra hivatkozva.

Kedden Varga Mihály is benyújtott egy törvényjavaslatot, amelyben többek közt az szerepel, hogy főispánokra neveznék át a kormánymegbizottakat.