Felújítják Vecsés állomást, negyed órával nő a szegedi InterCity-vonatok menetideje a nyáron

A MÁV a Versenyképes vasúti infrastruktúra program keretén belül idén Vecsés állomáson és környezetében végez pályafelújítást – írja a vasúttársaság közleménye.

Ennek során vágányokat építenek át, váltókat (kitérőket) cserélnek, ágyazatrostálást, síncseréket és vágányszabályozást is végeznek, karbantartják a felsővezetéket és a biztosítóberendezést, továbbá sor kerül a Dózsa György úti gyalogos és közúti átjáró, valamint Vecsés-Kertekalja megállóhelynél lévő gyalogos átjáró átépítésére is. A kivitelezés a MÁV leányvállalata a MÁV FKG mintegy száz szakemberének közreműködésével zajlik, számos nagy munkagép, vasútüzemi és közúti jármű bevonásával.

Ez kétségtelenül azzal jár, hogy alaposan felborul a vonal közlekedési rendje. A Budapest–Cegléd–Szolnok (100a) vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája: naponta több mint 200 személyszállító és 50 tehervonat közlekedik. Ezt a szakaszt évente több mint 3,5 millióan, a távolsági közlekedéssel együtt pedig mintegy 11 millióan veszik igénybe, erre járnak a Budapestre közlekedő szegedi InterCity-vonatok is.

A vonal felújítása 2020-ban kezdődött a Nyugati és a Városligeti elágazás között, majd a Vecsés–Üllő és az Üllő–Monor szakasz felújításával folytatódott tavaly. Idén június 17-től július 10-ig Vecsés állomás és térségének felújítására kerül sor; hétköznapokon Vecsés és Üllő, a hétvégi napokon Pestszentlőrinc és Üllő között végeznek karbantartást. Az elővárosi és a távolsági vonatok menetrendje jelentősen módosul a ceglédi, a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalakon.

Munkanapokon

  • a szegedi InterCity vonatok teljes és eredeti útvonalon közlekednek, a Nyugati pályaudvarról 10 perccel korábban indulnak, illetve 20 perccel később érkeznek. Az előváros jobb kiszolgálása érdekében hétköznapokon megállnak Pilis és Albertirsa állomásokon is.
  • A szegedi vonalon közlekedő és a Szolnoktól Debrecen, Nyíregyháza felé közlekedő InterCity-k ceglédi csatlakozásának biztosítása érdekében Cegléd és Szolnok között S50-es jelzésű betétjáratok közlekednek.
  • A hajnali és késő esti kecskeméti, illetve szegedi személyvonatok módosított menetrend szerint közlekednek, néhány perccel változik az indulási idejük (7020, 7028, 7029, 7039, 7009, 7049 számú vonatok).

Hétvégén

  • a szegedi InterCity-k teljes és eredeti útvonalon közlekednek, a Nyugati pályaudvarról 10 perccel korábban indulnak, illetve 15 perccel később érkeznek. A hétköznapokkal ellentétben, hétvégente többlet megállás nélkül, eredeti megállási rendjük szerint közlekednek.
  • A szegedi vonalon közlekedő és a Szolnoktól Debrecen, Nyíregyháza felé közlekedő InterCity-k ceglédi csatlakozásának biztosítása érdekében, Cegléd és Szolnok között S50-es jelzésű betétjáratok közlekednek.
  • A hajnali és késő esti kecskeméti, illetve szegedi személyvonatok módosított menetrend szerint, egyes szakaszokon 10 perccel korábban, egyes szakaszokon 9-20 perccel később közlekednek (7020, 7028, 7029, 17009 számú vonatok).

A teljes vonalat érintő változások ide kattintva olvashatóak, illetve a BudapestCeglédSzeged vonal pontosabb menetrendi hirdetménye pedig ide kattintva tekinthető meg és tölthető le.