A Waldorfeszt egy ezerfős kisfesztivál a Dunakanyarban, amelynek varázslatos és békés hangulatát a fesztiválozók a fellépőkkel, önkéntesekkel és a szervezőkkel együtt hozzák létre, immáron hat éve. Alulról szerveződő fesztiválként a legtöbb szervező szabadidejében, önkéntesen alkotja a rendezvényt, amely mindenki számára nyitott és látogatható.
A fesztivál célja egy olyan kulturális tér teremtése, ahol bemutatkozhatnak fiatal művészek, civil szervezetek, ahol eszmét cserélhet bárki, mindezt szabadon, nyugodtan, egy békés környezetben. A program magját civil, kézműves, zenei, irodalmi, színházi és egyéb alkotói közösségek alkotják. A szervezők arra törekednek, hogy segítsenek, ismeretet terjesszenek, kapcsolódjanak a természethez, és védjék a környezetet a szórakozás, táncolás megélése mellett.
A szervezői csapat magja a Waldorf óvoda óta, vagyis már 25 éve ismeri egymást, és ez a mag hozta létre az első Waldorfesztet 2010-ben. Az évek során csatlakoztak további waldorfosok és nem waldorfosok is, így alkotnak együtt egy közösséget, ami évről évre létrehozza a fesztivált. Igyekeznek megfogalmazni azt, amit ma “waldorfosságnak” hív a közösségük, és megpróbálják a Waldorfban kapott értékeket beépíteni a gyakorlatba.
A Waldorfeszten egy olyan tér jön létre, ahol lehetőség van arra, hogy a Waldorfból hozott értékek összekapcsolódjanak a hasonló, vagy akár egészen más alapelveken nyugvó értékekkel is. Művészek és művészetek, alkotók és alkotni vágyók találkozási pontja ez, és a szervezők hisznek abban, hogy sokféle gondolkodásmód és értékteremtés együttese teszi jól működő rendszerré a világot, és ebben igyekeznek példát is mutatni.
A Waldorfeszten most először lép fel külföldi zenekar, és rögtön két világhírű csapat érkezik a világzenei szcénából: június 25-én szombaton a Barcelona Gipsy balKan Orchestra (Katalónia) játszik, június 26-án vasárnap pedig a Newen Afrobeat (Chile) adja első magyarországi koncertjét és perdít táncra mindenkit, aki ellátogat a 9. Waldorfesztre.
A fellépők között a teljesség igénye nélkül olyan nevek találhatók meg, mint Дeva, a Csaknekedkislány, a Kollár-Klemencz László Kamarazenekar, Zuboly, Csángálló, Duckshell, Méhek, Óperentzia, Korai Electric vagy a Freakin’ Disco.
A zenei programok mellett rengeteg civil program, workshopok, kézműves foglalkozások, előadások és beszélgetések várják a fesztiválozókat egész napos elfoglaltságot kínálva. A teljes program a www.waldorfeszt.hu oldalon olvasható.