Jövő héten már akár 35 fok is lehet az előrejelzés szerint, idén az első hőségriadót is elrendelhetik

Jövő héten erős felmelegedés jön, péntek-szombat környékén többfelé a 35 fokot is elérhetik a maximumok – írja az Időkép.

Mint ahogy a portál is megjegyzi, hűvös idővel búcsúzik május, egyben a meteorológiai tavasz utolsó hétvégéje, ám jövő héten fordulat következik időjárásunkban: délnyugat felől egyre melegebb légtömegek érkeznek, csütörtöktől kánikula jön.

A hét első napjaiban elszórtan még előfordulhatnak záporok, helyenként zivatarok, de ismét egyre többfelé meghaladjuk a 25 fokot. A hét közepén délnyugat felől egyre szárazabb, afrikai eredetű levegő érkezik, így a záporok, zivatarok megszűnnek, a hőmérséklet tovább emelkedik.

Csütörtökön már többfelé meghaladjuk a 30 fokot, pénteken és szombaton idén először 35 fok is lehet.

Várhatóan hőségriadó elrendelésére is sor kerül, mivel az éjszakák enyhülésével és a nappali felmelegedés erősödésével a napi középhőmérséklet tartósan 25, helyenként 27 fok fölött alakul majd. A megfelelő folyadék-utánpótlás mellett az UV-sugárzásra is figyelni kell majd 10 és 16 óra között; szinte az egész országban nagyon erős lesz, ezért könnyedén leéghetünk.

Alább a hangsúlyozottan előrejelzés látható, amely nyilván minél távolabbi nap, annál bizonytalanabb az időjárás kiszámíthatatlansága miatt. Azonban a képről leolvasható, hogy Szegeden péntekre 33 fokos, míg szombatra 34 fokos maximumot jeleznek előre, előtte pedig fokozatos emelkedés lesz már a hét elejétől a mostani, viszonylag hűvös maximumok után.

Forrás: idokep.hu