Az Országos Dohányboltellátó Zrt. – amely a magyar trafikhálózatot momopóliumként látja el – ismét rekordévet zárt, mint minden évben 2015 óta: 862 milliárd forint árbevételt és 6,6 milliárd forint adózott eredményt mutatott ki a társaság, ami 120 milliárd forint forgalombővülést jelent, és a nyereség is nőtt 1,3 milliárd forinttal a 2020-as évhez képest – írja a 24.hu.
Mint a lap megjegyzi, a nyereségből 6,3 milliárd forint osztalékkivétet szavaztak meg a tulajdonosok, a részvények 51 százalékát birtokló Tabán Trafik Zrt. és a 49 százalék részesedésű BAT Pécsi Dohánygyár Kft. A profitból év közben 3 milliárdot már kivettek, áprilisban pedig a maradék 3,3 milliárdot is kifizették.
A 24.hu cikke megemlíti, hogy a Tabán Trafik Sánta János érdekeltsége, akit Lázár János hódmezővásárhelyi holdudvarához sorolnak.
Emlékezetes, hogy Lázár vezényelte le még kancelláriaminiszterként a dohánypiac újraszabályozását, a hódmezővásárhelyi vállalkozó pedig a trafikpályázatok legnagyobb nyertese volt. Sánta János és családja a leggazdagabb magyarok legutóbbi listáján az 52. helyre került 33,5 milliárd forintos becsült vagyonnal.
Fennállása óta már összesen közel 28 milliárd forint nyereséget hozott az Országos Dohányboltellátó Zrt., ebből 25,8 milliárdot ki is vett a két tulajdonos osztalékként. Adót viszont annál kevésbé fizettek: a 7,4 milliárdos adóalap után a társasági adó 9 százalékos kulcsával 673 millió forint lett volna, amiből még 236 millió forint adókedvezmény levonódott, így összesen 436 millió forintot fizettek be a központi költségvetésbe.