A feeder orsó kiválasztásának gyakorlati tippjei (X)

A feeder orsó keresésének, illetve kiválasztásának leginkább racionális szempontjait fogjuk végigvenni ebben a bejegyzésben. Azon horgászok számra igyekszünk ebben a formátumban segítséget biztosítani, akiknél épp ebben a kérdésben kellene döntésre jutni.

Úgyhogy eszerint megyünk majd végig néhány praktikus szemponton, hogy minél biztosabb legyen a majdani választás. Nézzük a részleteket!

Nem minden feeder horgászat ugyanolyan

Úgy is fogalmazhatunk, hogy feeder orsó után keresve nem árt tisztában lenni azzal, hogy bizony a műfajon belül is sokféle variáció képzelhető el. Method feederezés, távolra történő feeder horgászat, vagy többek között partközeli bomb feeder technika is szóba jöhet.

A lényeg, hogy például a Damil.hu feeder orsóinak kínálatában keresgélve mindenképp érdemes figyelembe venni a peca várható jellegét és körülményeit. Hiszen magán az orsón meglehetősen sok múlik.

Beleértve a dobásoknál elérhető távolságot, a felszerelésben rejlő erőtartalékot, illetve azt az extra biztonságot, amit egy precíz fékkel ellátott orsó képes biztosítani a fárasztások ideje alatt.

A feeder orsó keresésének fontosabb paraméterei

Az egyik elsődleges szempont a méret, amit a fentiekben leírtakhoz kapcsolódva érdemes a horgászat jellegéhez igazítani. A 30-as, 40-es modellek rövidebb, az 50-es vagy 55-ös feeder orsók pedig akár a távolabbi pecákhoz kínálhatnak kedvező megoldást.

Rendkívül sokat számít a fékrendszer, a szerkezetben megtalálható csapágyak számával és minőségével egyetemben. Ennek mindenképp célszerű előzetesen utánanézni a kívánt precizitás érdekében.

A dob ideális esetben fémből készül, emellett pedig a hajtókar és minden kisebb elem is készüljön strapabíró anyagból! Lehetőleg rozsdamentes kivitelben, hogy tényleg az időjárás körülményeitől függetlenül is bízhassunk az orsóban.

További hasznos tippek a legjobb feeder orsó megtalálásához

Manapság kulcsfontosságú kérdést jelenthet, hogy a választott feeder orsó nyeletőfékes legyen, vagy nem feltétlenül van szükség a nyeletőfékre. Leginkább a kiülés, javarészt nagyobb halas horgászatokat megcélozva lehet indokolt erre gondolni.

Ha már a féknél tartunk, a nyeletőfékes modellek mellett akár a precíz elsőfékes, illetve harcifékes feeder orsókkal is tudunk hatékonyak lenni. Mindenképp ildomos azt előre megvizsgálni, hogy a szokásainkhoz melyik illeszkedhet alapvetően.

Nagyon fontos lehet a gyártó is. Pláne a jól ismert, általunk preferált márkákban lehet bízni. Ha nem vagyunk teljességgel meggyőződve, akkor pedig informálódjunk megbízható forrásból.

Ha pedig a felsoroltak mindegyikét sikerült átgondolni, akkor feeder orsó keresésekor még a felszerelésünk egyéb elemeit vegyük végig! Hiszen a hatékonyság azt kívánja meg alapvetően, hogy a bottól egészen a horogig minden elem egymással összhangban funkcionáljon.