Márki-Zay Péter a Magyar Hangnak nyilatkozott különböző témákban. Szerinte Lázár János mostani munkamegbeszéléses meghívása csak kommunikációs trükk, ezzel akarja sugallni a megbékélést. Azt is elárulta, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon újraindulna a polgármesteri székért, de az még messze van.
Márki-Zay Péter tart tőle, hogy Lázár csak kommunikációs célokra kívánja használni a találkozót, de azért hátha mégis kisül belőle valami jó – nyilatkozta a Magyar Hangnak. Ezzel akarhatja szerinte a fideszes politikus azt sugallni, hogy kész a megbékélésre, a kommunikációra. Lázár János egyébként legutóbb a Bayer Showban mondta azt, hogy szerinte a hódmezővásárhelyi polgármester „egy amerikai típusú, liberális gyűlöletkampányt honosított meg”.
Márki-Zay szerint nincs szó ilyesmiről, nem valósított meg amerikai típusú gyűlöletkampányt.
A vásárhelyi polgármester elmondta, bár még nem gondolkozott ezen, de biztosan hoztak be amerikai elemeket. „Az, hogy adományokat gyűjtöttünk, mindenképpen ilyen volt, ahogy az is, hogy adatbázisra építettünk” – sorolta a lapnak.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke beszélt arról nemrég, hogy „nem volt szerencsés az, amit az amerikai tanácsadók tettek, hogy állandóan Putyin ellen hergelték a magyar társadalmat” – nyiltkozta a Mércének. Márki-Zay erre megjegyezte, ebben Kunhalminak feltehetőleg igaza van, de ezt elmondása szerint éppen nem az amerikai tanácsadók javasolták.
Ujhelyi István ugyan elsősorban az MSZP-ről beszélt, de szerinte nem apró javításokra van szükség: „ki kell tudni mondani, hogy elhervadt a szegfű”. Márki-Zay erre azt felelte, Ujhelyinek igazat tud adni, nagyra becsüli őt. Az MSZP egyik legjobb politikusának tartja, szerinte őt a fideszesek is abszolút ellenfélnek tekintik.
Ezzel együtt azt a vitát a hódmezővásárhelyi politikus nem tartja egészségesnek, ami most az ellenzéki pártok között zajlik.
„Nyilván nem a saját pártjukat akarják megszüntetni azok sem, akik azt mondják, hogy kevesebbre van szükség” – mondta a mostanában új párt elindításán dolgozó politikus. Nemrég Donáth Anna beszélt arról, hogy kevesebb pártra lehet szükség, és az EP-választás döntő lehet ezt illetően. Márki-Zay úgy látja, „a jelenlegi propagandagépezet mellett ez nem fog menni”.
A politikus elmondta, négy éve Hódmezővásárhelyen az első olyan választás volt, amit a Facebookon nyertek meg, hat hétre rá viszont már a Fidesz volt erősebb a közösségi oldalon, és ez is mutatja, hogy milyen gyorsan képesek váltani. Mindenesetre úgy látja, Orbán a nemzetközi politikában elszigetelődött, Emmanuel Macron győzelme és Janez Jansa bukása sem segíti, így már csak az marad, hogy Orbán maga demokratizálja a rendszerét, ha képes rá.
Márki-Zay szerint Orbán szavazóinak egy része is tudja, hogy nem eléggé demokratikus, csak nem érdekli őket.
Mások valóban demokratikusnak tarthatják, a harmadik csoport pedig tényleg nem foglalkozik ezzel, de szerinte ettől még ez valós probléma, és óriási kockázat az Orbán-rendszer számára, hogy mennyire tud jogállami lenni. A Magyar Hang kérdésére a politikus elmondta azt is, valószínűleg újraindul majd a polgármesterségért, de ez még messze van, később lesz aktuális.