A TASZ kiperelte: minden hatodik ember belehalt a kórházban elkapott koronavírus-fertőzésbe

2021 őszén az NNK-hoz fordult a Társaság a Szabadságjogokért szervezet az előző évekre vonatkozó, kórházi fertőzésekről szóló jelentéseikért. Érdemi választ nem kaptak, ezért pert indítottak, amelynek hatására varázsütésszerűen megjelentek a kért jelentések az NNK oldalán, így most először képet kaphatunk a kórházakban megjelent koronavírus-járvány mértékéről.

Mint azt a TASZ cikkében leírja, a jogszabály szerint az országos tisztifőorvos és munkaszerve, az NNK adatokat gyűjt a kórházi fertőzésekről, majd ezekről összefoglaló jelentést tesz közzé. A dokumentumokat 2016-tól kezdve az NNK jogelődjének, az ÁNTSZ-nek az archív oldalán lehet elérni. Az előző évre vonatkozó jelentéseket eredetileg minden év június 1-jéig kellett közzétenni, ezt később fokozatosan későbbre tolták.

A 2019-es és 2020-as évre vonatkozó jelentést azonban a kitolt határidőig, november 1-jéig sem sikerült közzétenni.

Emiatt tavaly november 8-án adatigénnyel fordultak Müller Cecília országos tisztifőorvoshoz, aki először 30, majd további 45 nappal meghosszabbította az adatigény válaszadási határidejét, a február 6-i határidőre pedig nemes egyszerűséggel nem válaszoltak. A tisztifőorvos a határidők hosszabbításának indokaként többek között a járványügyi tevékenységére és a koronavírus elleni védekezésre hivatkozott, csakhogy a jelentések elkészítése is az NNK feladata, amelyre jogszabály kötelezi őket.

A jóhiszeműség azért is kérdéses szerintük, mert az NNK sablonválaszai pontosan a határidő utolsó napján, délután 4 óra körülre vannak időzítve.

Így végül ismét adatpert kellett indítaniuk, mely során csodával határos módon a 2019-es és a 2020-as fertőzéses jelentések felkerültek az NNK archív oldalára. Ez a jelentés azért különösen fontos, mert már azt is tartalmazza, hányan kapták el kórházban a koronavírust. A jelentésből kiderül, hogy 429 koronavírus-járvány tört ki az egyes ellátóhelyeken, és ezekben 9847 ember fertőződött meg. 

Közülük 1752 fő el is hunyt, vagyis minden hatodik ember belehalt a kórházban elkapott fertőzésbe.

A nem koronavírushoz kapcsolódó kórházi járványok száma 2019-hez képest nagyságrendileg azonos számú (2019-ben 137, 2020-ban pedig 112), vagyis az összes kórházi járvány 79%-át koronavírus okozta. Hozzáteszik: járványnak számít már két egymással összefüggő fertőzéses eset is a kórházban.

Annyi tehát már most biztosan látszik az adatokból, hogy a koronavírus megjelenése jelentősen megnövelte a kórházi fertőzések számát, de a jelentés laikusok számára nehezen értelmezhető, ezért a részletes elemzés szakértők feladata lesz. Az adatokból az is kitűnik, hogy a magyar egészségügy nem tudja hatékonyan megvédeni a kórházakban kezelt embereket a fertőzésektől. Ahhoz, hogy hatékonyan fel lehessen lépni a probléma ellen, elengedhetetlen, hogy megfelelően monitorozzák és közérthető módon, időben közzétegyék a kórházi fertőzéses adatokat.