A magyar felsőoktatás régóta nagyon jó karrierlehetőséget biztosít a fiataloknak, és a kormány abban bízik, hogy a modellváltás után ez még inkább igaz lesz – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten az MTI beszámolója szerint.
A felsőoktatási modellváltás kapcsán szerződésekben rögzítették az elvárásokat. Egyes egyetemeknek azt írták elő, hogy csökkenjen a lemorzsolódás, amely bizonyos határon túlmenően káros – mondta Bódis József. Fontosnak nevezte, hogy végzés után a hallgatók minél nagyobb arányban azon a területen helyezkedjenek el, amelyen diplomát szereztek. Az államtitkár szerint a mai világban rendkívül lényeges a nemzetközi mobilitás. Bódis József kiemelte:
a felsőoktatási modellváltás azt is jelenti, hogy az egyetemek, amelyek korábban csupán vagyonkezelők voltak, vagyonhoz jutottak.
Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal megbízott elnöke közölte, hogy idén az első helyes jelentkezők száma 99 192. Az alapképzés a meghatározó, ilyenre a felvételizők 64 százaléka szeretne bejutni. A mesterképzést 18, az osztatlan képzést 12, a felsőoktatási szakképzést 6 százalék választotta. Idén a jelentkezők 89 százaléka állami ösztöndíjas szakot jelölt meg. A magyar állam 12 félév ingyenes felsőoktatási tanulmányt biztosít, ez idő alatt két vagy három diploma szerezhető.
Idén a legtöbben, 15 610-en az Eötvös Loránd Tudományegyetemet jelölték meg első helyen. Ezt a Debreceni Egyetem, majd a Szegedi Tudományegyetem követi
– közölte az OH megbízott elnöke. Vanó Renáta, az OH felsőoktatási elnökhelyettese közölte, hogy a legnépszerűbb képzési terület évek óta a gazdálkodástudományi, a műszaki, a bölcsészettudományi, a pedagógusi, az orvos- és egészségtudományi, valamint az informatikai. Gazdálkodástudományi képzésre csaknem 22 ezren jelentkeztek idén. A legnépszerűbb alapképzés az első helyes jelentkezések alapján a gazdálkodási és menedzsment, ezt a pszichológia, az ápolás és betegellátás, a kereskedelem és marketing, majd a mérnökinformatikus követi.
Idén a felvételizők átlagéletkora 24 év. A legidősebb jelentkező 76 éves, ráadásul nappali tagozatos alapképzést választott
– közölte az OH felsőoktatási elnökhelyettese. Április 20-án ismét megnyitják az elektronikus felületet, akkor indul az e-ügyintézés. Sorrendet módosítani egyszer lehetséges, ennek, valamint a dokumentumok feltöltésének a határideje július 7-e. A ponthatárokat várhatóan július 21-én állapítják meg – ismertette Vanó Renáta.