Márciustól több mint 100 ezer forinttal nő minden országgyűlési képviselő fizetése a törvénybe beépített, az átlagkeresetek alakulását követő automatizmus miatt – írta meg a 24.hu.
Az emelés pontos mértékét csak a Központi Statisztikai Hivatal jelentése után számolhatták ki, amelyben megállapították, hogy tavaly 438,8 ezer forint volt a bruttó átlagkereset. Az idei januári adatról mi is beszámoltunk, ez több mint 467 ezer forintra adódott. Mint azt a portál írja, a képviselői alapilletményt az előző évi átlagkereset háromszorosában állapítja meg a jogszabály, így ez
márciustól 1 millió 316 ezer forintra nő.
Azonban a képviselői tisztséget is betöltő minisztereken és az államtitkárokon kívül szinte minden képviselő nagyobb illetményt kap ennél. Összefoglalásképpen a következőképpen alakulnak a fizetésbeli változások tisztségenként:
A 24.hu megjegyzi, hogy 2018 óta szépen gyarapodtak a képviselői fizetések, mivel akkor még csak 750 ezer forint volt a havi tiszteletdíj. Az illetményemelés a többi juttatásra is hatással van: 40 ezer forinttal nő a vidéki képviselők albérlet-támogatása, így havi 460 ezer forintot fordíthatnak lakásbérlésre. Többet költhetnek irodabérlésre is: 80 ezer forinttal, 920 ezer forintra nőtt a havi keretösszeg.