Feljelentést tesz az MKKP: a Fidesz halottak alárását akarta odaadni segítségnek

Akaratunk ellenére beleláttunk a magyar politika kubatovi bugyraiba. Maffiaszerű módszerekkel akarták csőbe húzni a kutyapártos jelölteket fideszesek, sokszor halott emberek ajánlásaival. Időben kapcsoltunk, és feltártuk, miként működik a Fidesz ajánlásmutyi-rendszere írja a Magyar Kétfarkú Kutya Párt az egyik blogbejegyzésükben.

Mint a posztban írták, az ajánlásgyűjtés során számos kutyapártos jelölt kapott nagyon furcsa felajánlásokat sokszor ismeretlen emberektől, hogy gyorsan tudnak sok ajánlást szerezni. Rögtön gyanút fogtak: arra kérték a jelöltjeiket, hogy dokumentálják az eseteket, és a felajánlott ajánlásokat érvénytelenítsék. Mivel a halottak ajánlásai kapcsán a közokirat-hamisítás is felmerül, feljelentést tesznek, ezen felül a gyanús ajánlásokat mind érvénytelenítették.

Kovács Gergely, a párt elnöke szerint a Fidesz szándékosan jégre akarta vinni a kutyapártos jelölteket, hogy botrányt csináljon az MKKP ajánlásai körül. Mivel azonban napi szinten nyomon követték, hogyan állnak a jelöltjeik, így feltűnt volna, ha valakinek hirtelen a semmiből több száz aláírása lett volna, de a jelöltek maguktól is szóltak, amikor valaki gyanúsan sok aláírást hozott nekik, és ezeket mind áthúzták. Mint írják, nem volt egyébként nehéz észre venni, hogy mit csinál a Fidesz, hiszen:

  • Senki nem gyűjt egy kutyapártos jelöltnek egy nap alatt több száz aláírást törvényesen, ők pedig simán hoztak 700-at másnapra, több esetben mondták, hogy ők bármennyit tudnak hozni vagy egyszerűen csak azt kérdezték, mennyi kell?
  • A hozott íveken sehol nem volt alul jelezve, ki gyűjtötte az aláírásokat, az aláírások sokszor ugyanolyanok voltak. Volt ahol halott ember aláírása is szerepelt az íven, egy aláírásgyűjtő íven pedig látszik, hogy azt miként használták, amin nincs egy gyűrődés se, arra átmásolgatták egy szobában valahonnan.
  • Sok esetben 5 perc alatt ki lehetett deríteni, hogy a segíteni akaró illető miként köthető a Fideszhez.

A pártelnök szerint ahol lehet, megteszik a feljelentést és a választási irodákban jelzik a történteket. Egy jelöltet vissza is léptettek, mivel nála nem tudják bizonyítani, hogy a Fidesz gyűjtötte össze az aláírásait, nem tudják, hogy ki lehetett az illető. Ezután szinte minden megyéből közöltek történeteket, amiket ide kttintva lehet olvasgatni.

A szegedi 1-es és 2-es országos egyéni választókerületben is történt hasonló. Mint az MKKP bogbejegyzésében olvasható, az első hét után leadták az addig gyűjtött aláírásokat, amint látszott a választás.hu-n, hogy még nincs meg az összes, telefonos megkeresés jött a helyi fidesztől, hogy akarnak nekik segíteni, amit természetesen visszautasítottak. Még az aláírásgyűjtés vége előtt kicsivel is odament valaki egy kocsmában a jelöltjükhöz, hogy kell-e neki segítség, amit ismét visszautasított.