Orbán Viktor miniszterelnök szerdán látogatást tett a Magyar Honvédség Integrált Műveleti Központjában, ahol Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel együtt találkozott azokkal a katonatisztekkel, akik Magyarország biztonságát garantálják parancsnoki munkájukkal – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A látogatás után a kormányfő arról beszélt, hogy a helyzet továbbra is komoly, feszült, mindent meg kell tenni a háború elkerülése érdekében. Magyarországnak ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia; Magyarország biztonsága a legfontosabb – szögezte le.
Orbán Viktor ennek megfelelően visszautasította azokat a baloldali javaslatokat, amelyek katonák és fegyverek Ukrajnába küldéséről szólnak.
A látogatásról készült videót a miniszterelnök teljes nyilatkozatával Orbán Viktor közösségi oldalán tették közzé, amelyben Orbán elmondja, hogy a konfliktustól való távolmaradással egyidőben a keleti országrészbe küldött katonáknak humanitárius feladataik lehetnek, a menekültek fogadására a miniszterelnök szerint felkészültek:
A videóból talán a legérdekesebb rész, amikor a „Keleti Pajzs 2022” című térkép van a háttérben, amin mindenféle ábra és felirat látható. Debrecennél például orosz tankok és harcjárművek, Fehérgyarmat térségében AH-1 Cobra helikopterek, amiket mellesleg nem birtokol a Magyar Honvédség, de a már leselejtezett Mig-29 típusú vadászgépek is feltűnnek Nyíregyházától északra.
Mivel a szlovákoknak van még ilyen vadászgépük, a térkép alapján azt hihetnénk, hogy északról lerohantak minket, miközben az oroszok már Debrecent ostromolják, közben üldözik az amerikai hadsereg helikoptereit, akik már Fehérgyarmatról előzve Ukrajnát foglalják el épp (a kép nagyítható):
Fotó: Fischer Zoltán / MTI