A Magyar Honvédség katonákat és járműveket csoportosít át az ország keleti részére

Fel kell készülni minden helyzetre a keleti határ mentén, a humanitárius feladatokra, a határvédelemre, ezért csoportosítunk át katonákat és haditechnikai eszközöket az ország keleti térségébe erről Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszélt kedden Szentendrén.

A miniszter az MTI tudósítása szerint a sajtótájékoztatóján közölte: a nemzetbiztonsági kabinet reggeli ülésén Orbán Viktor miniszterelnöktől a Honvédelmi Minisztérium azt a feladatot kapta:

meg kell akadályozni, hogy Magyarország területére fegyveres csoportosulás tudjon bejönni, az ország területén manővereket hajtson végre.

Hangsúlyozta: Magyarországon az embereknek nem kell félniük, de körültekintőnek kell lenni, a Magyar Honvédségnek minden eshetőségre fel kell készülnie. A következő napokban a magyar lakosság is láthatja majd, hogy haditechnikai eszközök, menetoszlopok indulnak el az ország különböző pontjairól a keleti országrészbe. A nyugati országrészben NATO erőkkel közösen is kiképzéseket, gyakorlatokat tartanak ismertette. Benkő Tibor szerint

ha Ukrajnában a helyzet eszkalálódik, nemcsak Ukrajna keleti részén lesz háborús tevékenység, hanem kiterjedhet Kijev, Kárpátalja irányába is.

A határokon menekültek érkezésére, továbbá humanitárius feladatokra is fel kell készülniük a katonáknak ismertette a feladatokat. A miniszter felidézte a hétfő este történteket, azt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette a délkelet-ukrajnai szakadár Donyecki Népköztársaság és Luhanszki Népköztársaság szuverenitásának haladéktalan elismerését, továbbá közölte: a bizalom- és biztonságerősítés keretében e területek békefenntartói feladatait a következő tíz évben Oroszország látja el.

Benkő Tibor szerint kérdés, ki milyen mértékben akarja folytatni a háborús retorikát, valamint Ukrajna miként jár el, de az tény, hogy a Magyarországgal szomszédos országban valóban háborús konfliktus alakult ki. A miniszter kiemelte: Magyarország békét szeretne; a békés, tárgyalásos megoldás híve, de a Magyar Honvédségnek rendeltetéséből adódóan is készen kell állnia szükség esetén határvédelmi, humanitárius feladatokra. Benkő Tibor kedden Szentendrén tartotta hagyományos évértékelő, feladatszabó értekezletét. Azon a HM és a Magyar Honvédség vezetőinek is elmondta:

az ukrán-orosz helyzet miatt lesz olyan feladat, amelyet a mai nappal, vagy holnap, vagy az elkövetkezendő napokban végre kell hajtani.

A miniszter megjegyezte: a délszláv válság sem volt régen, majd 2014-ben megjelent a hibrid hadviselés, megtörtént a Krím annektálása, most pedig a szomszéd országban háború van. Olyan nemzeti haderőt, képességet kell építeni, amely garantálja Magyarország békéjét és biztonságát szögezte le. A Magyar Honvédség és a vezetői továbbra is a NATO szerves részeként, de önálló képességeket felvonultatva tudja kezelni a mostani helyzetet jelentette ki a miniszter, megjegyezve, erről közelmúltbeli magyarországi látogatásán Ben Wallace brit védelmi miniszter és Roger L. Cloutier, a NATO Erők Szárazföldi Parancsnoka személyesen is meggyőződött.