Nagyon sokan, sokféleképpen közlekedünk ma autóval a közutakon. Vannak, akik körültekintőbbek és vannak, akik – még ha nem is látják be – csoda, hogy nap nap után egyben hazaérnek anélkül, hogy kárt tettek volna magukban vagy a környezetükben. Az ilyen sofőrök miatt és az előre nem látható váratlan helyzetek miatt is érdemes casco biztosítást kötni, de a következő cikkben bemutatunk néhány helyzetet, amik tulajdonképpen bármelyikünkkel megeshetnek egy szürke hétköznapon is.
Az üzlet, az üzlet
Azok, akik rendszeresen járnak értekezletekre, konferenciákra, esetleg elő is adnak ilyen eseményeken, nem engedhetik meg maguknak, hogy csapzottan, izzadtan, kócosan vagy éppen bőrig ázva érkezzenek meg. Amikor egy ilyen fontos megjelenés előtt állsz, és kinézve azt látod, hogy szélvihar van, vagy elkezdett szemerkélni az eső, nem is kérdés, hogy autóba fogsz ülni. De nagyon kellemetlen, mikor utazás közben az időjárás rátesz egy lapáttal, és enyhülés helyett azt veszed észre, hogy nagyobb ágakat, terméseket tör le a szél, vagy esetleg jégesővé változott, amit futó zápornak véltél. Ilyen esetekben szinte borítékolható, hogy az autód kisebb horpadásokat fog elszenvedni. De ha van cascod, emiatt nem kell, hogy fájjon a fejed.
A Te autód már minden eshetőségre be van védve? Köss online gépjármű biztosítást, hogy minden alkalommal nyugodtan ülhess a volán mögé, és szeretteidet is biztonságban tudhasd.
Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg…
Autózás közben óhatatlanul előfordul, hogy időnként kavicsfelverődésnek leszünk az áldozatai. Sok esetben ez csak ártalmatlan karcolás, de azért előfordul olyan is, hogy ezek a karcolások elindulnak, és végül a teljes szélvédő cserére szorul, mert teljesen keresztülrepedt.
Másik szélvédős rémálom pedig, ha gyerekek labdáznak, és pont a Te szélvédődet találják el vele. Alapesetben ez egy rém költséges pattanás lenne, cascoval ellátva viszont csak azt az időt veszíted el ezzel, amit a javításra kell szánni.
Volt-nincs autó
Amikor a gyerekeket csak sietősen próbáljuk kirakni a különböző nevelési intézményeknél, hajlamosak vagyunk rá, hogy a kapkodás miatt olykor felelőtlenül döntsünk. Ennek az egyik klasszikus esete, amikor a vészvillogót kirakva csak kiugrunk az autóból, hogy bekísérjük a gyerkőcöt az oviba/iskolába, majd szaladunk is tovább a saját dolgunkra.
Ezt a forgatókönyvet már szinte minden szülő eljátszotta, de egyeseknek sokkal rosszabbul indult miatta a napja. Mert mit reagálnál akkor, ha azt látnád, hogy a pillanatokra magára hagyott autódba valaki bepattant, és már hajtott is vele tovább? Ez alapvetően az aznapi teedőidet is rövidre zárja, de igen kellemetlen anyagi következményekkel is jár. De amennyiben van az autódon casco, akkor a lopott autó értékét megtérítik neked, és minimalizálhatod az elszenvedett károkat.