A mozdonyvezetők sztrájkot hirdettek, a MÁV-Volán-csoport szerint ez alaptalan és jogszerűtlen

A tavaly megkötött, 2022 januárjában módosított és jelenleg is hatályos hároméves bérmegállapodásban foglaltakat a munkaadó a 2021. évben maradéktalanul betartotta és a 2022. évben is betartja – közölték.

Korábban mi is megírtuk, hogy a MÁV-Volán-csoport érdekegyeztető tanácsának ülésén a munkáltató és a MÁV-Volán-csoport kollektív szerződést kötő szakszervezetei megállapították, hogy a hároméves bérmegállapodásban foglaltak a tavalyi év során teljesültek, így a kollektív szerződést kötő szakszervezetek a 2022. évi bértárgyalást lezártnak tekintik. A Mozdonyvezetők Szakszervezete viszont nem ért egyet azzal, hogy a bérintézkedés nem vonatkozik a MÁV-csoport valamennyi munkavállalójára, ezért aztán a mai napon döntöttek a sztrájkról. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írják: „A Mozdonyvezetők Szakszervezete Küldöttközgyűlése mai ülésén – az eredménytelenül lezárult kollektív munkaügyi vita után – úgy döntött, hogy

2022. március elején határozatlan ideig sztrájkot hirdet a vasúti személy-és áruszállítást érintően, ha addig nem jön létre megállapodás a 2021. évi reálkereset veszteség kompenzálására.”

A tagságuk ugyanis nem fogadja el, hogy a 2021. évi nulla százalékos béremelés és a magas infláció miatti reálkereset-veszteséget ne kompenzálják. Ezért a szakszervezet „felszólítja a MÁV-START Zrt. vezetését a tárgyalások haladéktalan megkezdésére és a személyszállítást érintő munkabeszüntetés még elégséges szolgáltatásának egyeztetésére” – zárul a közlemény.

A MÁV-START Zrt. válaszában elmondta, a mozdonyvezetők felelősségteljes munkáját javadalmazásuk során mindig kiemelten kezelte, munkabérük az elmúlt öt év során több mint 60 százalékkal növekedett, amit az idei év elejétől újabb 10 százalék béremelés követett. Mind a vállalatcsoporton belül, mind a teljes nemzetgazdaságban is kiemelkedő mértékű havi átlagkeresetük 2021. évben meghaladta a 700 ezer forintot. Ezt tovább növelte 415 ezer forint lojalitási és további 300 ezer forint SZÉP-kártya juttatás. Mindezeken túl a mozdonyvezetők közel 90 százaléka részesült további külön kifizetésekben a tavalyi évhez kapcsolódóan, 120-160 ezer forint közötti összegben.

A MÁV-Volán-csoport a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkfenyegetését jogellenesnek is tartja,

különös tekintettel arra, hogy a bérmegállapodás módosításakor a kollektív szerződést kötő szakszervezetek kijelentették, részükről a 2021. és 2022. évre vonatkozó bértárgyalásokat lezártnak tekintik. A társaságnál működő, kollektív szerződést kötő szakszervezetek, illetve a további, mozdonyvezetőket képviselő szakszervezet egyaránt elzárkóznak a sztrájk támogatásától. Volt, aki írásban is kinyilatkoztatta, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezetének célja ezzel a sztrájkkal elsősorban a zavarkeltés.

A vállalatcsoport a járványhelyzet okozta utasszám-csökkenés miatt elszenvedett jelentős bevételkiesés mellett valamennyi munkavállalóját megtartva biztos munkahelyet jelentett és jelent dolgozóinak, ezért a sztrájkbejelentést a munkáltató nem csak jogellenesnek, hanem megalapozatlannak és felelőtlennek tartja.