Átmenetileg lakhatatlanná vált nyolc családi ház a vasárnapi erős szél okozta károk miatt, az azokban élő 34 embert rokonok fogadták be – közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a szeles idő miatt vasárnap 1654 esethez riasztották a tűzoltókat, akik 192 helyszínen hétfő reggel is folyamatosan dolgoztak a károk felszámolásán. A legtöbb dolguk Pest megyében és Budapesten volt. Kárt csak Baranya megyében nem okozott a vihar. A legtöbb helyen letört faágak, kidőlt fák adtak munkát a tűzoltóknak.
Sok fa utakra, házakra, melléképületekre, kerítésekre, autókra és elektromos vezetékekre dőlt. A riasztások harmada épületkárok, magasból lógó cserepek, bádoglemezek, reklámtáblák, ledőlt kémények miatt érkezett, néhol közlekedési jelzőlámpákat is leszakított a szél; 273 épületben okozott kárt, magánházak és több templom, kórház, orvosi rendelő és egyéb középület tetejét is megrongálta.
A Győr-Moson-Sopron megyei Beleden a szél megbontotta egy családi ház tetejét, amelyből egy leszakadt darab az udvaron tartózkodó emberre esett. Az OKF a károk felmérését javasolja a lakóingatlanok körül és azt kéri, hogy a leszakadt elektromos vezetéket, sérült közműveket, veszélyesen megdőlt fákat a 112-es segélyhívón jelentsék be.
Csongrád-Csanád megyében összesen 109 riasztást kaptak a katasztrófavédelem munkatársai, akik a mai napon is dolgoznak a tegnapi károk helyreállításán. Molnár Krisztina, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, ma reggelre csakis a lakosságra veszélyt nem jelentő feladatokat hagyták, a megyében személyi sérülés nem történt. Az Időkép szerint a Malik viharciklon hidegfrontja mögött a legerősebb széllökések sebessége sokfelé a 100 km/órát is meghaladta.
A János-hegyen az Országos Meteorológiai Szolgálat 127,4 km/órás lökést regisztrált, ami előzetes adatok alapján új fővárosi szélrekord.
Az erősen viharos szél többfelé porviharokat okozott az országban, jelentősen lecsökkentve az utakon a látótávolságot. A kép illusztráció: villanyoszlopra dőlt fenyőfa az újszegedi Hargitai utcában 2020 februárjában.