A MÁV lezárta a bértárgyalásokat, a mozdonyvezetők viszont nem egyeztek meg, ezért sztrájkolnak

A MÁV-Volán-csoport érdekegyeztető tanácsa ülésén a munkáltató és a MÁV-Volán-csoport kollektív szerződést kötő szakszervezetei megállapították, hogy a hároméves bérmegállapodásban foglaltak a tavalyi év során teljesültek – írják a közleményben. A Mozdonyvezetők Szakszervezete viszont nem ért egyet azzal, hogy a bérintézkedés nem vonatkozik a MÁV-csoport valamennyi munkavállalójára.

Mint azt a MÁV közleménye írja, az ülésen megállapodás született arról, hogy a 2022. évi 10 százalékos  béremelés legkisebb mértéke – a minimálbér növekedése miatti bértorlódások elkerülése érdekében – 40 000 forint lesz. Ezzel összességében 2022-ben a bérek emelésére és a lojalitás-juttatás egységesítésére mintegy 49 milliárd forintot fordít a vállalatcsoport.

A bérminimumok emelése és a bértorlódások kezelése eredményeként közel 43 ezer munkavállaló részesül a 10  százalék alanyi jogú béremelést meghaladó mértékű bérfejlesztésben, ami mintegy 12 milliárd forint többletet jelent. A szükséges forrásokat a munkáltatói járulékterhek csökkentéséből származó vállalati megtakarítások biztosítják – részletezték.

A kollektív szerződést kötő szakszervezetek a 2022. évi bértárgyalást így lezártnak tekintik.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete viszont az egyeztetésen elmondta, nem ért egyet azzal, hogy a bérintézkedés nem vonatkozik a MÁV-csoport valamennyi munkavállalójára, így a mozdonyvezetők, valamint a technikusi, mérnöki munkakörbe tartozók is elesnek az emeléstől. Ha a magas infláció miatti reálkereset veszteség kompenzálása történt volna meg a járulékcsökkentésből, az az összes munkavállalót érintette volna.

Homolya Róbert, a MÁV elnöke erre azt mondta, a MOSZ javaslatára nem volt anyagi fedezet.

A mozdonyvezetők elutasították a megállapodás aláírását, továbbra is fenntartják követelésüket. Céljuk elérése érdekében munkabeszüntetésre készülnek – a sztrájk időpontjáról és időtartamáról február 2-án döntenek, ez érintheti a tram-train vonalát is.