Néhány napon belül átutalja a NAV a várva várt szja-visszatérítést. A tavaly befizetett adó után kapott összeg százezres nagyságrendű is lehet – érdemes megfontolni a szülőknek, mire költik az egyszeri támogatást. Itt az idő új számítógépet venni, könyveket és egyéb eszközöket, amelyek segítik gyermekeiket a tanulásban, de befizethetik őket nyelvtanfolyamokra, esetleg félretehetnek a továbbtanulásukra is. Attól függően, milyen táv és mekkora felhasználható keret lebeg az adó-visszatérítésre jogosult családok szemei előtt, számos célt megnevezhetnek. Például az iskolai szünet alatti gyermekfelügyelet és hasznos programok elérhetővé tétele sem elhanyagolandó szempont: a nyári táborok olyan fejlesztő hatással rendelkezhetnek, amelynek köszönhetően javulhat a gyerekek iskolai teljesítményre, idegen nyelvet tanulhatnak, de akár az egyetemi felvételikre is megfelelő alapként szolgálhatnak. Az pedig a non plus ultra, hogy a családfenntartók nyugodtan dolgozhatnak, amíg gyermekeik testi-lelki jólléte garantálva lesz legalább a vakáció néhány hetére.
Az szja-visszatérítés lehetőséget nyújt arra, hogy azok, akik eddig csak önkormányzati szervezésű nyári táborokat próbáltak ki, most a komplexebb programsorozatok irányába nyissanak. A speciális tematika mellett napközis és ottalvós változatok közül lehet választani. Ha a fővárosi táborok árait borsosnak találjuk, érdemes körülnéznünk a vidéki kínálatban. A PEOPLE TEAM (PT) alapítványa 1991 óta táboroztat 7 és 17 év közötti gyerekeket, tematikus rendezvényeik sorát a kezdeti angolszekció után tucatnyi más témával bővítették. A táborok helyszíne a Neumann János Egyetem Homokbányai Kollégium, a több száz résztvevő azonban az alacsony létszámú (5–10 fős) csoportokra osztás miatt nem tűnik fel a délelőtti foglalkozások közben. 2022-ben a következő tematikák közül választhatnak a Kecskemétre érkezők: angoltábor, brókerek és tőzsdecápák, dróntábor, filmestábor, fotóstábor, gamertábor, írótábor, játéktábor, kézművestábor, kuktatábor, programozótábor, robotikatábor, sporttábor, színházi tábor, tánctábor, tudóstábor, továbbá az év újdonsága, a 3D konstruktőrök tábora.
A PEOPLE TEAM csapata 30 évnyi táboroztatás tapasztalatait sűríti össze a 2022-es szekciókban. Ez háromszor egy hét intenzív élményfröccsöt jelent, tanulással, barátokkal, bulival és szabad levegővel megspékelve. Az idei három turnus július 24–30., július 31. – augusztus 6. és augusztus 7–13. között valósul meg, és jellemzően azok, akik egy 7 napos, 6 éjszakás turnuson részt vesznek, szívesen maradnának a következő héten is, gyakran más témát kipróbálva. A különböző érdeklődési kör az együtt érkező testvérek/osztálytársak esetében sem jelent akadályt, hiszen az ismerős gyerekek a délutáni szabad programok során újra találkozhatnak, sőt egy szobába is kérhetik az elhelyezésüket.
Az szja-visszatérítés átutalásának határideje február 15. – ugyanezen a napon nyílik meg a PEOPLE TEAM honlapján a jelentkezési felület. Már a regisztrációkor érdemes megjegyzést tenni a gyermekekkel kapcsolatos kérésekre, érzékenységekre, legyen az vegánság, ételallergia, gyógyszerszedés stb. A táborban figyelemmel vannak ezekre, és a PT szervezői mindent elkövetnek annak érdekében, hogy életük legszuperebb élményében részesítsék a PT-s táborlakókat.