Kevés vagy semennyi antitestet nem termel a szervezetünk az omikron variáns ellen, ha Szputnyikkal, Sinopharmmal vagy Johnson & Johnsonnal oltottak egy most megjelent amerikai-svájci kutatás szerint, amit a Bloomberg szemlézett.
A Universtiy of Washington és a svájci Humbals Biomed SA gyógyszercég kutatói hatfajta vakcina hatékonyságát vizsgálták meg a legújabb, korábbiaknál gyorsabban terjedő omikron variánssal megfertőződött embereken. A felmérésben részt vevők közül
A tanulmány nem a megbetegedés elleni védelmet vizsgálta, csak az antitestek jelenlétét.
Felmerül a fentiek alapján az is, hogy ilyen kis mintából nem lehet sok mindent leszűrni, de mivel a mutációk gyorsan alakulnak ki és az omikron még friss, megszokott dolog száz főnél kisebb mintán dolgozni.
Azt is kimutatták, hogy a Pfizer, az AstraZeneca és a Moderna is gyengébbek az omikron ellen, de még mindig jóval hatékonyabbak, mint a másik három oltás. A tanulmány egyelőre vázlatként érhető el, azt még nem lektorálták szakmailag.