Az Átlátszó szerint folyamatosan Bige Lászlót ostromolják a kormánypárti politikusok a sajtóban kartellezéssel és a monopolhelyzet kihasználásával vádolva őt. A Lázár János felügyelte Mezőhegyesi Ménesbirtoknál is duplájára drágult a műtrágya – csak épp azt nem Bige László, hanem Csányi Sándorék cége szállítja – vette észre a portál.
A kormánypárti politikusok és a KESMA-lapok szerint a műtrágya-áremelkedés kizárólag Bige László műve. „Korábban 60-80 ezer forint között hozzá lehetett férni a műtrágyához, most 205 és 250 ezer forint között mozog a hatóanyag-szükséglet egy hektárra vetítve” – ezt az index.hu-nak mondta az agrárminiszter. Nagy István szerint nem az egekbe drágult földgáz miatt drága a műtrágya, hanem mert „Bige László nyílt politikai szerepvállalásáról inkább arra lehet következtetni, hogy
a baloldal kampány-finanszírozásának az árát akarják megfizettetni a magyar gazdákkal és a magyar emberekkel”.
Ennek apropóján nézte meg az Átlátszó a Lázár János felügyelte Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. közbeszerzéseit, amelynél az alábbiak szerint változott a műtrágya ára:
A portál viszont kiemeli, a KITE nem csak a műtrágyán keresztül kapcsolódik a ménesbirtokhoz: októberben jelentette be Lázár János, hogy a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány birtokába kerül majd a Nemzeti Ménesbirtok, valamint termőföldek és némi erdőterület is. A Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumának tagjai pedig:
Csányi Attila, Csányi Sándor fia, a portfolio.hu írása szerint „a KITE Zrt. igazgatósági tagjaként részt vesz az integrátor cég irányításában, kiemelt figyelmet fordítva a KITE és a Bonafarm Csoport tevékenységének összehangolására”.
Vagyis Csányi Sándor érdekeltsége szállíthatja immár kétszeres áron a műtrágyát annak a Ménesbirtoknak, ahol a fia az alapítványban kuratóriumi tag.