Hétfő délig az 51 ezer oltakozóból 42 ezren a harmadikért mentek

Délig az ország oltóhelyein 51 ezer koronavírus elleni oltást adtak be – nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn a közmédiának. Ötféle oltóanyaggal oltanak, ezek mindegyike elérhető az oltóhelyeken. György István elmondta, a beadott oltásokból

  • 42 ezer harmadik,
  • mintegy 7 ezer első,
  • a többi második oltás.

Valamennyi oltóhelyen folyik a munka, az irányításban katonák és az adminisztrációs tevékenységekben kormánytisztviselők segítenek. Az államtitkár megjegyezte, a hétfőn délig beadott mintegy 7 ezer első oltás az elmúlt másfél-két hónap napi teljesítményének a sokszorosa, mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát. Arra kérték a kórházakat, hogy ha szükséges, a hosszú várakozási időt elkerülendő nyissanak új oltóhelyeket.

Az oltási akcióhét hétfőn kezdődött, az oltakozni vágyókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják. Vasárnapig nem kell előzetesen időpontot foglalni, időpontra bejelentkezni, regisztrálni.