Aki már benn van a kórházban azt megműtik, de akit még nem vettek fel, és halasztható a beavatkozása, annak lemondják az operációját – írja a Népszava egy birtokukba került levélre hivatkozva. Ezt az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettese, Takács Péter küldött a centrumkórházak vezetőinek.
Levelében azt kéri: „Empatikusan, kellő rutinnal rendelkező kollégák, megfelelő hangvétellel rendezzék a lemondásokat!” A levelet vasárnap küldték ki, ami azért is érdekes a lap szerint, mert az operatív törzs a nyilvánosság előtt tegnap is csupán lehetőségként beszélt a műtéti beavatkozások halasztásáról: „A betegek védelméért és az egészségügyre háruló teher csökkentéséért egyes kórházakban ismét szükségessé válhat a halasztható műtétek elnapolása.” Az OKFŐ főigazgató-helyettesének levele szerint az intézmények ágyainak húsz százalékát kell felszabadítani úgy, hogy
abból minden tizedik lélegeztetésre, illetve intenzív ellátásra is alkalmas legyen.
Az ágyfelszabadítás a jelenlegi covid-ellátó kapacitásnál 67 százalékos növekedést jelent, ezen belül az intenzív ágyak számát 44 százalékkal kell bővíteni. A levél azt is megszabja, hogy az egyes megyékben hány helyet kell felszabadítani, de ezek elosztására a kórházak vezetői tehetnek javaslatot csütörtök délutánig. „A COVID kapacitások bővítéséhez szükség lehet az elektív (tervezhető) ellátások (műtétek és fekvőbeteg-ellátások) korlátozására, hogy megfelelő mennyiségű humánerőforrás álljon rendelkezésre a COVID osztályokon.”
„Lehetőség szerint a műtétre már befektetett betegek esetében a beavatkozások még történjenek meg, senkit ne küldjünk haza, ha már az osztályra felvettük! A be nem fektetett, de műtéti halasztás miatt érintett betegek megkeresése történjék empatikusan:
kellő rutinnal rendelkező kollégák, megfelelő hangvétellel rendezzék a lemondásokat.
Elsősorban az anesztéziát igénylő tervezett beavatkozások korlátozhatók, az anesztézia nélkül végezhető műtétek (pl. szemészet) megtartására törekedni kell. A daganatos megbetegedéssel összefüggő és sürgősségi (a kezelés elmaradása potenciálisan életveszélyt vagy maradandó egészségkárosodást okozhat) beavatkozások továbbra is korlátozás nélkül biztosítandók!” – áll a dokumentumban.
A levél arra is lehetőséget ad, hogy a tavaszihoz hasonlóan a fekvőbeteg osztályokat rokon szakmákban összevonják, illetve az ügyeleti ellátást centralizálják a megyékben. Kásler Miklós legutóbb alig több mint egy hete bővítette a covid-betegek fogadására alkalmas kapacitásokat; akkor már nem csak a centrumkórházaknak, hanem az ország minden alkalmas intézményének fogadnia kellett a koronavírus-fertőzötteket. Most ezt a kapacitást bővítenék tovább.
Az imént épp arról írtunk, hogy Balogh Dénes, a szegedi klinika ápolási igazgatója írt egy levelet a Klinikai Tanács hétfői ülése után a szegedi egészségügyi szakdolgozóknak a jelenlegi vírushelyzetről. Ebben olyanok állnak, miszerint „Csongrád-Csanád megye a leginkább érintett, noha Szegeden és Hódmezővásárhelyen még »nem robbant be« a be a járvány, a Klinikai Központban már 246 covidos beteget gyógykezelnek”.
Balogh Dénes, a klinika ápolási igazgatója írt egy levelet a Klinikai Tanács hétfői ülése után a szegedi egészségügyi szakdolgozóknak a jelenlegi vírushelyzetről, amely a Szeged.hu birtokába jutott. A levél szerint a szegedi klinikára vonatkozóan ez a szám magasabb a második járványhullám csúcsánál és közelíti a harmadik hullám 300 körüli csúcsát.
A levél szerint a szegedi klinikára vonatkozóan ez a szám magasabb a második járványhullám csúcsánál és közelíti a harmadik hullám 300 körüli csúcsát, azonban
„a bennfekvő betegek általános állapota jóval rosszabb, mint a korábbi hullámok idején, és az intenzív ellátást igénylők aránya is jóval nagyobb.
Úgy tudni, emiatt már Szegeden is egyre több műtétet mondanak le felsőbb utasításra. Rovó László a szegedi egyetem rektora is nyilatkozott a témában; „Egy dolog bizonyos: kemény hónapok elé nézünk. Másfél év alatt rendkívül kimerült az egyetem egészségügyi kapacitása »pszichésen és a munkaerő szempontjából is«” – mondta.