Adatszolgáltatási hiba volt ma a 107 koronavírusban elhunyt Pintér Sándor szerint

Az RTL Klub Híradójának egyik vágóképén az látszik és hallatszik, amint Pintér Sándor belügyminiszter beszélt a délutáni bizottsági meghallgatásán. Itt hangzik el az tőle, hogy a mai, 107 koronavírusban elhunyt adatszolgáltatási hiba eredménye.

„Jelen pillanatban a mai eset azt mutatja, hogy 107 halott történt az elmúlt napokban. Ez precízen, pontosan a tegnapi napon 30 halottat jelentett, előtte való nap 30 halottat” – magyarázta.

Ekkor árulta el azt, hogy a statisztikai adatszolgáltatás az állami ünnepre való tekintettel egyes kórházakban megcsúszott, ez okozta a számokat. Az elhunytak száma viszon valós Pintér szavaiból ítélve, csupán annyi történt, hogy nem egy nap alatt haltak meg ennyien.

„Ennek a statisztikai szolgáltatásnak a hiányának köszönhető az, hogy a 107 eset egyszerre került kimutatásra” – tette hozzá Pintér, aki azt is elmondta; vizsgálják, hogy ki hibázott.