A jövőben talán kevesebb késés lesz a szegedi InterCity-n

A ceglédi vasútvonal Üllő–Monor szakaszának felújítása augusztus végén kezdődött meg, a kivitelezés ütemtervnek megfelelően zajlik a MÁV szerint, így október 30-ra befejeződtek a nagyobb munkálatok. Ma hajnalban megszűnt a nappali vágányzár, és újra zavartalanul és sebességkorlátozások nélkül közlekedhetnek a vonatok. Novemberben még éjszaka dolgoznak a vonalon, ezért a késő esti vonatok helyett még pótlóbuszok közlekednek.

A ceglédi vonal felújításának idei második ütemében Üllő és Monor között dolgoznak a MÁV FKG szakemberei. A 18 kilométer hosszú vágány átépítésén, váltócseréken és felsővezeték-karbantartási munkálatokon túl Monor, Vecsés-Kertekalja és Hosszúberek-Péteri hangos utastájékoztatási rendszerét újra cserélték, utóbbi megállóhelyen mostantól modern vizuális utastájékoztató rendszer szolgálja az utasokat. Monor állomáson a meglévő pályainfrastruktúrát felújították, és az útátjárót is átépítették. Üllőn átépítették a fővágányokat, a váltókat is kicserélték, megerősítik a felsővezeték-hálózatot. Mindkét állomáson megújul a biztosítóberendezés.

A 20 milliárd forintos kormányzati támogatással idén megvalósuló karbantartási munkálatoknak köszönhetően ezen a szakaszon is megszüntethetők a sebességkorlátozások, ezáltal megbízhatóbbá és stabilabbá válik a közlekedés, csökken a meghibásodások száma, ami érinti a Szegedre közlekedő InterCity-ket is.

A Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája, kapacitásának, menetrendszerűségének javítását és stabil fenntartását a vasúttársaság kiemelten kezeli. A vasútvonal felújítása 2020-ban kezdődött meg a Nyugati pályaudvar és Városligeti elágazás közötti szakasz átépítésével, majd 2021 tavaszán a Vecsés–Üllő, most ősszel pedig az Üllő és Monor közötti szakasz felújítása valósult meg.