„Gyere le, te kis buzi!” – A béke menete Budapesten

2021. október 23-at írunk, az '56-os szabadságharc emléknapja van, ennek alkalmából szervezett a Fidesz békemenetet Budapestre, amivel kapcsolatban a PR-gépezet munkához is látott, és szanaszét hirdették a Facebookot az eseménnyel. Én is fent voltam a fővárosban, erről szól e cikk.

Fél 11 körül értem fel a nagyfaluba, s mivel nagy napra készültem, a telekocsiban gyorsan átnéztem a fotós apparátom, leürítettem az összes memóriakártyám, mindent szépen gyorsan elérhető helyre raktam. A menet előtt még pont volt időm kávézni egyet egy nagyon kedves barátommal, akivel meg is vitattuk többek között azt is, hogy azért jó lenne, ha nem lenne nagy balhé a békemenésből. Miután az indokolatlanul drága, és annyira nem is finom kávém felszürcsöltem, beugrottam még az f8-ba, ahol tavaly még lelkesen dolgoztam és meglátogattam a srácokat, meg vettem egy két analógfotós kelléket, aztán nyakamba vettem a független média szellemét, és elindultam Budára a Gellért tér felé, ahová az induló ki volt hirdetve.

Az első nagy meglepetés igazából akkor ért, amikor közölték velem másfél órával az induló előtt, hogy bizony tömegközlekedni már nem fogok a kiskörúton, jobban járok ha átsétálok. Mert bizony a Károly és a Múzeum körút végig le volt zárva, rendőri biztosítás minden sarkon, illetve itt-ott elszórva mentősök is várakoztak. Nem tudom, hogy kihagytam-e valamit, vagy csak nem vettem észre őket, de megfigyeléseim szerint egy ilyen eseményhez rendkívül kevés mentőautó sorakozott fel, szám szerint talán 6–7 kocsi. Lehet, hogy álltak még készenlétben valahol, de remekül elbújtak a mentőautók nem feltétlenül rejtőszíne ellenére. Beszédes volt még továbbá az is, ahogy buszok sorakoztak az egész belvárosban. Az Andrássy-n az Oktogonig, a Bajcsy-n majdnem a Nyugatiig, és a Kossuth Lajos utcán is voltak szép számmal.

Szabihíd pesti hídfőig nem igazán volt semmi, pár ember lézengett, és pont azt csinálta amit én: nagyon csodálkozott, hogy a Deáktól kezdve a kiskörút óriáskivetítőkkel volt kidekorálva minden forgalmasabb csomópontban. Ekkor még nem tudtam, hogy ezek mi célt szolgálnak, de sejtésem azért volt. Nagyobb embertömeget a pesti hídfőnél láttam először, de első blikkre ez sem egy olyan kifejezetten masszív tömeg volt, inkább csak nagyobb számú érdeklődő. Aztán felértem a hídra, és elém tárult az, ami egyébként sejthető volt, de amire az ezelőtti tapasztalatok alapján nem számítottam.

A Szabadság híd és a Petőfi híd között végig, a Műegyetem rakpart tömve volt emberekkel,

s megszámolni sem tudtam, hány magyar zászlót lengettek a jelenlévők, olyan sok volt. A tömeg elején még csak-csak átverekedtem magam, ahol is egy old timer teherautó állt kidíszítve, felzászlózva, ami mögött több újság fotósai táboroztak, többek között Rudi barátom is, és keresték az izgalmas pillanatokat. A kötelező sziasztokkörök után munkába láttam én is, és fel is tűnt a menet egyik kulcsfigurája, Bayer Zsolt egy zászló mögött. Rövid sorbanállás után kattintottam is róla pár képet, aztán körbejártam az embertömegben kialakult kis tisztást, és elindultam a menet elejére.

Rudi és egy másik srác, aki ha jól hallottam a Getty-nek dolgozik, átszaladtak a híd túloldalára, én meg az indulást vártam még a budai hídfőnél. Nagyon döcögősen kezdtünk neki, a menet elején lévő rendőrségi felvezetőautó araszolva elindult, a tömeg még nem, aztán várt a rendőr is, majd sokadik próbálkozásra sikerült egyszerre elindulni. Útközben a hangulatot jónak mondanám egyébként, emberek beszélgettek, énekelgettek, a világ összes magyar nyelven íródott himnuszát eldalolták. Persze voltak sokan, akiken működött a propagandagépezet, és végiggyurcsányozták az egész bandukolást, meg amúgy is tele volt a tömeg „Soha többé!”-, „Szabadság”-, és persze az örök klasszikus „Stop Gyurcsány!”-táblákkal.

Érdekes volt a tömeg összetétele: nagyrészt azért idősebbek jöttek el, de szép számmal voltak fiatalok is, illetve nagyot tarolt még a résztvevők körében az OV‘22 merch, viszonylag sokan voltak sokan voltak, akik vettek sapkát vagy pólót, de egy pár emberen még gyönyörű narancssárga fideszes dzseki is volt. Első állomásunk a Kálvin tér, ahol fény derült az óriás kijelzők titkára, amik eddig sötéten meredtek mint az éjszaka, most feléledtek, és archív felvételeket játszottak rajtuk. De nem ám valami forradalommal kapcsolatos dolgot, az összes lejátszott felvétel a 2006-os „Gyurcsány-terror” végterméke volt: összecsapások, rendőrök, vérben fürdő arcok, síró emberek, és további válogatott nyalánkságok. Emellett a Nemzeti Múzeum kerítése is végig volt plakátolva Meggyalázott Demokrácia című kiállítással, amely a 2006-os október 23-ai eseményekkel foglalkozott.

Továbbhaladva, az Astorián egy pontosan ugyanilyen kijelző várt minket, majd még egy a Deákon, ami valamilyen okból nem üzemelt. A menet egyébként mindenféle lázongás és izgalom nélkül ment végig, egy verbális összetűzés akadt csak az Astorián, ahol is pár fiatal kilógatott az ablakából egy „Orbán egy geci” feliratú molinót, amire néhányan lentről a „Gyere ide!”, és a „Gyere le, te kis buzi!” felkiáltásokkal reagáltak.

A Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út találkozása volt egyébként a végállomás, ahol hatalmas színpad várta a nézőket. Itt még szaladtam egy pár kört, körbenéztem, borzalkodtam egy kicsit, hogy olyan gyerekek is stopgyurcsányoznak, akik jó eséllyel azt sem tudják, hogy ki az a Gyurcsány. A színpad előtt egyébként az emberek kétfelé voltak választva, középen pedig egy szép nagy sáv tátongott üresen, ahol csak a valtonosok sétálgattak. Kis naiv, arra gondoltam, hogy majd bekéredzkedem középre, hogy vezérünk beszédéről is csináljak pár értékelhető képet, de amint a biztonságiak meghallották, hogy független média, viszonylag gyorsan el lettem zavarva a kordonok környékéről, úgyhogy részemről itt véget is ért a rendezvény.

A nap képeken: