Ez azért is érdekes, mert több taguk nyíltan Dobrev Klárát támogatja az előválasztás második fordulójában. Azonban mára többek között Szabó Sándor országgyűlési képviselő is nyíltan leírta közösségi oldalán, hogy Márki-Zay Péterre szavazott.
„Dobrev Klára felkészült miniszterelnök-jelölt, alkalmas lenne az ország irányítására. Ugyanakkor sokunkban és bennem is ott van a félelem, hogy vele kevesebb esélyünk lenne megnyerni a 2022-es országgyűlési választásokat. Ma egy olyan ember kell az Orbán-rendszer lebontásához, aki a baloldali szavazókon túl másokat is, így a csalódott jobboldaliakat, a bizonytalanokat, az eddig távolmaradt szavazókat is meg tudja szólítani. Teljesen reálisan nézve a két miniszterelnök-jelölt közül ezt ma Márki-Zay Péter tudja megvalósítani, vele nagyobb a lehetőségünk a kormányváltásra, még akkor is, ha sok mindenben más a véleményünk!” – indokolta.
Ez annak fényében nem meglepő, hogy az ellenzéki előválasztás első fordulójában Szabóra, aki jelenleg is képviselő, ráindították a DK-s Binszki Józsefet. Ezen kívül a szavazásnál nyíltan kiállt mellette Botka László ex MSZP-s polgármester is, aki maga is együtt szavazott le Márki-Zay Péterre.
Mivel a második fordulóban csak miniszterelnök-jelöltet választanak az ellenzéki polgárok, ezért az OEVB eltörölte a választókerületi illetékességet, vagyis az ország bármely szavazópontján lehet érvényesen szavazni.
Márki-Zay Pétert támogatja az MSZP az ellenzéki előválasztás második fordulójában – derült ki a párt csütörtöki közleményéből. Tóth Bertalan, az szocialisták társelnöke pénteken már le is szavazott Márki-Zay Péterre, és erre kérte azokat is, akik még nem voksoltak a második fordulóban.
„A Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége mai rendkívüli ülésén értékelte az előválasztás második fordulójának eseményeit, a miniszterelnök-jelöltek által képviselt programot és a kormány- és korszakváltás esélyeit. Mindezek alapján a Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége úgy döntött, hogy az előválasztás második fordulójában – korábbi tartózkodó álláspontját megváltoztatva – Márki-Zay Pétert támogatja a demokrata ellenzéki szövetség közös miniszterelnök-jelöltjének a 2022. évi országgyűlési választásokra” – indokolták.
Azt is írták, hogy mind Márki-Zay, mind Dobrev Klára, a DK jelöltje megkereste őket azzal, hogy beálljanak mögéjük, végül döntöttek.