A Mandiner birtokába jutott egy Facebook-üzenet, amit Karácsony Gergely írt párttársainak. Ebből valóban az derül ki, hogy a főpolgármester Márki-Zayt fogja támogatni az előválasztás második fordulójában és visszalép a javára. Azt is írja, hogy nagyon nehéz és méltatlan a helyzet, mert a sajtóba már kikerült a hír, sőt, azt is tudja, hogy ki fog kerülni az üzenet a „lakájmédiába”.
Ami valahol igaz is, hiszen a Mandiner is Fidesz-közeli. Mint a lap írja, Karácsony Gergely a Párbeszéd tagjainak írt levelét az Újrakezdés nevű párbeszédes Facebook-csoportba posztolta. Ebben úgy fogalmaz, nagy dolgokat értek el az előválasztáson, a párt megkerülhetetlen tagja lesz a következő kormánynak. Ugyanakkor a második fordulót nem tudják megnyerni, mert három ellenfelük van egyszerre: a Fidesz, a DK és az ellenzékkel is elégedetlen (részben joggal elégedetlen) ellenzéki világ, aki most Márki-Zay Péterben találta meg a vezetőjét – állítja.
A főpolgármester úgy véli, a hódmezővásárhelyi polgármester átütötte az „üvegplafont”, így Karácsony úgy érzi, ő nem tudja megnyerni az előválasztást, ellenben Dobrev Klárával, aki viszont a DK jelöltje, így nem képes legyőzni Orbán Viktort. Márki-Zay meg tudja nyerni az előválasztást, valamint meg tudja verni Orbán Viktort, ha ő melléáll.
„Ez most a haza érdeke” – fogalmazott, és mindenkit igyekezett megnyugtatni, hogy nem tűnik el, sőt. Azzal zárja a levelét a főpolgármester, hogy tudja, csalódást okoz sokaknak, de kéri, hogy bízzanak benne, így lesz a legjobb mindnyájuknak.