Vitézy szerint Budapesten nem volna életszerű a tram-train

A Közlekedési Múzeum főigazgatója is jelen volt a minap, amikor számos új járművel gyarapodott az intézmény, és azokat elszállították új helyükre, a MÁV egykori Északi Járműjavítójába. Itt lesz ugyanis az új múzeum majd, ha elkészül.

A Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatói posztját is betöltő Vitézy Dávid az Indexnek mesélt előbb a különleges járműkaravánról, majd egyéb témákról is. Szóba került, hogy a fővárosban és agglomerációjában életképes lehet-e egy olyan vasútvillamos-rendszer, mint amilyen hamarosan üzembe kerül Szeged és Hódmezővásárhely között. Vitézy erre azt válaszolta, hogy szerinte ez elsősorban a kisebb városokban működik, Budapest ehhez túl nagy. Az is gond továbbá, hogy Budapest és környéke így is járműkapacitás-hiánnyal küzd.

„A tram-train analógiájára inkább azt tudom elképzelni, hogy a főváros szívében mélyvezetéssel összekötött HÉV-vonalak – a tervezett 5-ös metró – szerelvényei az elővárosi vonalakat túllépve nagyvasúti környezetben haladhatnának tovább, mint afféle S-Bahn” – érvelt, majd témát váltva arról beszélt, hogy a Déli és a Nyugati pályaudvarok esetében is elképzelhetőnek tart egy olyan fejlesztési irányt, melyben csökkentik a sínek által elfoglalt terület mértékét. Szerinte azonban erre a következő évtizedben kevés az esély, most ugyanis a fővároskörüli HÉV-vonalak fejlesztései élveznek prioritást.

Hirdetés

Ausztriában egyébként működik tram-train rendszer a fővárosban is: a Badner Bahn a Budapesttel nagyjából megegyező lakosságszámú Bécset köti össze a tőle délre fekvő Badennel úgy, hogy Bécsben 6,5 kilométeren keresztül a város villamoshálózatát használják a szerelvények.

Magáról a járművek szállításáról alább láthatók képek:

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.