Vádat emeltek a sándorfalvi buszos lányokkal szemben

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a három fiatal nővel szemben, akik idén áprilisban a sándorfalvi autóbuszpályaudvaron kinyitottak, majd beindítottak egy buszt és azzal ittasan Szegedre vezettek.

A vádirat szerint a vádlottak közül ketten az autóbusztársaságnál dolgoztak takarítóként és ismerték az autóbuszok kulcs nélküli kinyitásának technikáját. Kiegészülve egy fiatalkorú és egy gyermekkorú lánnyal április 5. napjáról 6. napjára virradóra Sándorfalva központjában a játszótéren beszélgettek és italoztak, majd az autóbusz pályaudvarra mentek. Valamikor éjjel 2 óra körül a mintegy 55 millió forint értékű autóbuszt kinyitották, majd mind a négyen a buszba beszálltak és mivel fáztak beindították, hogy fűteni tudjanak. Az utastérben tovább beszélgettek és italoztak, majd egyikük a járművet vezetve tett néhány kört az állomáson, illetőleg a környékbeli tanyák között a dűlőutakon.

Miután a buszpályaudvarra visszaértek, elhatározták, hogy egy éjjel-nappal nyitva tartó dohányboltba indulnak Szegedre, valamint egy, a sándorfalvi autóbuszpályaudvaron hajnalban műszakot kezdő sofőr ismerősüket is meg akarták lepni azzal, hogy elmennek érte. A vádlottak 4 óra körül érkeztek vissza Sándorfalvára, útközben Szegeden is, illetőleg Sándorfalván is két-két közlekedési jelzőtáblát döntöttek ki, amivel a buszban mintegy 600.000,- Ft kárt okoztak.

Hirdetés
Hirdetés

A Szegedi Járási Ügyészség a fiatalkorú vádlottat és két, a busztársaságnál dolgozó fiatal felnőtt társát jármű önkényes elvételének bűntettével, míg a buszt vezető nőt ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével is vádolja. A gyermekkorú társukkal szemben a rendőrség az eljárást megszüntette. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.