Hirdetés

Újabb csodás szegedi fotók a Fortepanon

Magyarország kedvenc fotóarchívuma ismét egy kimagasló minőségű gyűjteménnyel bővült. Ezúttal Bojár Sándor fotóriportertől került fel 3658 felvétel, melyekből ha nem is sok, de azért van szegedi. Erre rá is térünk mindjárt, de előbb pár szót az alkotóról.

Bojár a nagy háború első évében, 1914-ben született Szegeden, de a városhoz nem sokáig kötődött, hiszen tízévesen már Budapesten kezdte középiskolai tanulmányait az Eötvös József Reáliskolában. Itt 1932-ben érettségizett, és még ugyanebben az évben mestervizsgát szerzett fényképészetből. Hamar fotóriporterként kezdett dolgozni, 1939-től például már a Színházi Magazinnak dolgozott. Eztán a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának lett fogalmazója, amit 1948-ban hagyott ott, hogy fotóriportere legyen a Magyar Napnak, a Képes Sportnak és még számos tematikájú más lapnak egészen 1976-os nyugdíjba vonulásáig.

Bojár 2000. január 31-én hunyt el Budapesten. A Fortepanra most felkerülő képek mindössze töredéke az egész gyűjteménynek, és egész pályáját sem fedik le, hiszen 1936-tól 1970-ig vannak csupán a fényképek.

És hogy mit fotózott Bojár? Már a felsorolt munkahelyeknél világos lett, hogy lényegében mindent. Ahogyan Tamási Miklós, a Fortepan egyik alapítója fogalmaz, „többszáz portrét, Zogu albán királytól meg Jancsó Miklóstól Goldfinger Ernő építészig. Közben baleseteket a Nagykörúton, a szentendrei HÉV-en, vagy az algyői gázkitörést. Egy tucat külföldi utazás anyagait, a zwickau-i Trabant gyártól a párizsi hentesekig. Önálló sorozatokat a hatvanas évek vadászatairól, a Külkereskedelmi Minisztérium apparátusa nyulat lő, az Autójavító Vállalat és a Partizánszövetség fácánokat. És életképeket a verklistől az utolsó gőzmozdonyon át utcai kirakatokig. Kismestereket, a gombgyártót, a gyertyaöntőt, a gyémántcsiszolót vagy a parókakészítőt. Meg klasszikus riportanyagokat, Hóman Bálint fát ültet, az etióp császár a MOM-ba látogat, Horthy Polette teniszezik.”

Életműve több százezer kockából áll, ezért közel rekonstruálhatatlan, de ha úgy nézzük, hogy most pár képpel közelebb kerültünk Szeged múltjának megismeréséhez, felbecsülhetetlen kincset kaptunk – ismét. Tamási Miklós szavai közt pedig igen, ott volt egy említés egy bizonyos algyői gázkitörésről. Erről korábban írtunk is, hiszen nem is olyan régen volt az ötvenedik évfordulója, hamarosan pedig a képanyagot is bemutatjuk.

A most bemutatásra kerülő nyolc felvétel 1939 és 1966 között mutat be három jelenetet, ebből kettőt szerencsére több kockán keresztül, így azokat valamelyest jobban megismerhetjük. Az első kettő a partfürdőn játszódik, azonban ha minden igaz, akkor több év eltéréssel, a harmadik pedig egy sok ma is élő szegedi számára ismerős képet hoz majd el újból.

 

Ha kettévágnánk ezt a fotót, akkor két külön helyszínt, mégis két hasonló hangulatot kapnánk: felül a felismerhető szegedi közúti híd, az újszegedi Erzsébet templom és az ekkor még jóval nagyobb (méretű és egyben népszerűségű) partfürdő, ahol szegediek ezrei sütették magukat és mártóztak a folyóban, alul pedig egy átlagos balatoni fotó egy jómódú pesti családtól, akik itt töltik a nyarat. Anya és a gyerekek a Bella Donnán, Zánka, 1939. Fotó: Bojár Sándor / Fortepan

 

A helyszín marad, illetve átkerültünk a túlpartra, a partfürdő területére, az évszám azonban előrement három évet, immáron 1942-t írunk. Fotó: Bojár Sándor / Fortepan

 

Számtalan mindent lehet megfigyelni ezen a négy kockán, de két dolog akkor is kiemelkedik: a játékok maguk, illetve a képek szereplői, akik a figyelmeztetések ellenére is boldogan használják felnőtten is azokat. Ez talán az egyik legnagyobb dolog, amit a szocializmus kivert a magyarokból, az élet élvezete. Fotó: Bojár Sándor / Fortepan

 

Fotó: Bojár Sándor / Fortepan

 

Mini körhinta, háttérben talán öltözőfülkék a part homokjában, és persze a „10 éven aluliak részére” tábla. Fotó: Bojár Sándor / Fortepan

 

Újabb ugrás, ezúttal a Felső Tisza-parton vagyunk a SZEOL-pályájánál, 1966-ban. Ahol az autók parkolnak, ott most útfelület van, pedig forgalom nem igazán, ami indokolná. Fotó: Bojár Sándor / Fortepan
Hirdetés

 

Bevett szokás volt akkoriban, hogy meccseket így néztek akár kisebb tömegek is. Állva a bicikli vázán vagy csomagtartóján, támaszkodva a mai napig mit sem változott téglafalon. Fotó: Bojár Sándor / Fortepan

 

Sokan emlékezhetnek még erre a látványra, és arra is, ahogyan megérkeznek a rend őrei, és mindenkit hazatessékelnek. A háttérben felismerhető a távvezeték magas oszlopa is, amely ma is úgy szeli keresztül a várost, hogy Újszegeden magánházak kertjében is ácsorognak az óriási vastornyok. Fotó: Bojár Sándor / Fortepan

 

50 éve volt minden idők legnagyobb magyar olajkatasztrófája