Új kancellárt keres az SZTE

Mivel a jelenlegi kancellár, dr. Fendler Judit mandátuma július 31-én lejár, az Emberi Erőforrásuk Minisztériuma (EMMI) pályázatot írt ki a kancellári pozíció betöltésére.

Hirdetés

Március 22-ig lehetett jelentkezni az állásra, így de a pályázatok elbírálásának határideje július 31, azaz az az időpont, mikor a jelenlegi kancellár megbízása lejár.

A jelöltnek az elvárások szerint magyar állampolgárnak és büntetlen előéletűnek kell rendelkeznie, illetve alap, vagy mesterfokú végzettséggel kell, hogy rendelkezzen, valamint három éves szakmai tapasztalatot kértek felsőoktatásban, vagy gazdasági társaságban, központi vagy területi közigazgatás területen.

 

A jelenlegi megbízott, dr. Fendler Judit, az egyetem vezetőségét bemutató honlap szerint Pécsett született és pénzügyi és egészségügyi menedzseri mesterdiplomával rendelkezik. Így talán nem is meglepő az a korábbi hír, amit több hírportálon is lehetett olvasni, hogy a kancellár több milliárd forintos mínuszt gazdálkodott ki. Ennek köszönhetően a klinika idén már deficit nélkül tudott elindulni, míg korábban, 3 éve, 3,5 milliárd forintos mínuszban voltak.

A korábbi években az egyetem kancellári pozíciója botrányoktól volt hangos. Még 2015-ben az egyetem gazdálkodásáért felelős Devecz Miklós egy többek számára sértő Facebook bejegyzést tett közzé, ami után nem sokkal le is mondott. Akkor 15 pályázó volt a pozícióra, de jelenleg ezt a számot nem lehet ismerni. (via szeged.hu)

 

Nyitókép: SZTE Rektori hivatal Fotó: MTI