Több száz magyar faluban épülhet új játszótér

Több száz faluban épülhet játszótér és óvodai játszóudvar – tájékoztatta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szombaton az MTI-t.

Gyopáros Alpár közleményében azt írta: lezárultak a Magyar Falu Program óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztésére, valamint közterület karbantartását szolgáló eszközök beszerzésére irányuló pályázati kiírásai. „A koronavírus-járvány ellenére is töretlen volt az önkormányzatok pályázói kedve, számos hazai kistelepülés adta be kérelmét” – közölte.

Emlékeztetett: tavaly az óvodai játszóudvar fejlesztése alprogramban több mint hatszáz nyertes pályázatot hirdetett a Miniszterelnökség, eszközbeszerzésre pedig több mint ötszáz támogatott kérelem született. „Az eredmények várhatóan 2020-ban is a tavalyihoz hasonlóan alakulnak” – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a két pályázati kiírás keretösszege összesen ötmilliárd forint.

„A Magyar Falu Program kiemelt célja az ötezer és ennél kevesebb lakosú települések népességmegtartó erejének növelése. Ezen belül az óvodai és bölcsődei fejlesztések és az alapegészségügyi ellátás korszerűsítése a legfontosabb, hiszen ezek olyan fiatalokat céloznak meg, akik otthonteremtés, gyermekvállalás előtt állnak” – fogalmazott a kormánybiztos. „A helyi életminőség javítását célzó különböző pályázati kiírásokra idén eddig több mint hétezer kérelmet adtak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak”- tette hozzá Gyopáros Alpár.

, ENT_QUOTES)?>" title_text="" order_type="social" title_text_color="#000000" title_text_font_size="22" title_text_font_famely="monospace" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="random" count_of_comments="2" ]