A kormány dobott 171 millió forintot Szegednek

A kormány dobott 171 millió forintot Szegednek

A Magyar Közlöny tegnap megjelent száma szerint 171 millió forintos pótforrást biztosított Szegednek a kormány a „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés Szegeden – I. ütem” programhoz. Ez az a program, amiben például a Kiskörút egy szakasza újult meg, vagy épült körforgalom a Szillérin. A mostani pótforrást a megemelkedett alapanyagárak indokolhatták.

A kormányhirdetésekkel tömött, irreálisan drága SzegedMa a harmadik legveszteségesebb fideszes médium

A Mediaworks először készített konszolidált – azaz a cégcsoport tagjai között elszámolt forgalmat, a csoport könyveiben ismétlődő tételeket kiszűrő – mérleget – jegyzi meg a Népszava. Ez annyit jelent, hogy most kaphatunk tisztább képet arról, hogy a Fidesz-közeli médiavilág mekkora súllyal bír a piacon, az egyes kiadók milyen állapotban vannak, illetve a konglomerátum mennyire életképes.

„Botka László becsukta az ablakokat és behúzta a sötétítőt is, hogy ne lehessen látni a külvilágot. Ő meséli el a szegedieknek, hogy mi van odakint”

„Botka László becsukta az ablakokat és behúzta a sötétítőt is, hogy ne lehessen látni a külvilágot. Ő meséli el a szegedieknek, hogy mi van odakint”

A politikus a SzegedMának adott interjút annak apropóján, hogy nemrégiben választókerületi elnökké választották, váltva ezzel Kothencz Jánost. Bartók szerint bár a választásokat elbukták, a helyi jobboldal ismét emelkedő pályán van.

Pert nyert Botka László a Szegedmával és Szabó Bálinttal szemben

Elvesztette azt a pert a szegedma.hu és Szabó Bálint polgármesterjelölt Botka Lászlóval szemben, melyet a polgármester indított előbbiek folyamatos hazugságai és lejáratásai miatt. Szabónak és a lapnak egy-egy millió forintos sérelemdíjat kell megfizetnie Botka számára. A szegedma.hu-nak ezen túlmenően ismét helyreigazítást kell közölnie, melyet nyolc napig kell látható helyen tartaniuk.

Román rendszámú általános iskolákra akasztják a 10 ezer forintot Nemesi László emberei

Döfködősen indult a péntek is, ami a szegedi kampányt illeti. A szeged.hu azzal támadja Nemesiéket, hogy román rendszámú furgonból teszik fel a plakátokat, míg a SzegedMa azt kifogásolja, hogy egy általános iskola elé tettek fel egy Botka-molinót.

A dugót az autósok okozzák, nem a harmadik híd hiánya

A dugót az autósok okozzák, nem a harmadik híd hiánya

Kampányidőszak van, így újból előkerült a harmadik szegedi híd ügye. Nemesi Pál látványtervekkel ígérte, sőt, garantálta az átkelő megépítését, Botka Lászlóék szerint azonban ők azért nem tudták eddig megépíteni, mert ez igazából kormányzati feladat volna. Mindeközben a kormánypárti sajtó egyként beszél a szegediekről, mondván, azok semmi mást nem akarnak, csak a híd megépültét.

Utánozhatatlan propagandainterjút hozott tető alá a SzegedMa Nemesi Pállal

Utánozhatatlan propagandainterjút hozott tető alá a SzegedMa Nemesi Pállal

Ahhoz már hozzá lehetett szokni, hogy a Délmagyar-SzegedMa vonalon lényegében minden nap megjelenik egy random pozitív hír Nemesi Pálról. Pénteken azonban címlapra került egy olan interjú a SzegedMán (amit persze azonnal átvett a Délmagyar is, szinte változtatás nélkül), amit oktatni lehetne a KESMA-birodalom újságírótanoncai körében.