B. Nagy László bemutatta negatív koronavírus-teszt eredményét, és üzent Szabó Tímeának

Tegnap írtuk meg, hogy annak ellenére, hogy a fideszes B. Nagy László a pozitívra tesztelt Rovó Lászlóval koszorúzott március 13-án, és ezután önkéntes karanténba vonulását is bejelentette, tegnap és tegnapelőtt mégis a parlamentben tartózkodott. Emiatt több párt szegedi szervezete is a képviselő lemondását követelte, valamint Szabó Tímea képviselő fel is jelentette.

B. Nagy László és Rovó László lemondását követeli több párt szegedi szervezete is

Tegnap írtuk meg, hogy annak ellenére, hogy a fideszes B. Nagy László a pozitívra tesztelt Rovó Lászlóval koszorúzott március 13-án, és ezután önkéntes karanténba vonulását is bejelentette, tegnap mégis a parlamentben szavazott. Emiatt most többen is a képviselő lemondását követelik.

A klímaváltozás elismerése még első lépésnek is kevés

A klímaváltozás elismerése még első lépésnek is kevés

Az utóbbi hetekben azt láthatjuk, a magyar kormány is elismeri a klímaváltozás fenyegetését. A probléma tagadóiból hirtelen mindent kézben tartó, kompetens hatalommá léptek elő a retorikájukban. De valóban reális helyzetfelismerés áll ezek a hirtelen megtalált nagy szavak mögött? Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke és Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője a Zöld Terasz rendezvényén beszéltek a magyar klímastratégiáról és helyi szinten alkalmazható megoldásokról.