Tisztújított az LMP, Kanász-Nagy Máté váltotta Kendernay-t

Az LMP vasárnapi, 50. kongresszusán tartott tisztújításán társelnöknek Schmuck Erzsébetet és Kanász-Nagy Mátét választotta. Az országos elnökség titkára Ungár Péter lett. Az országos elnökség tagjainak a társelnökök és titkár mellett Lengyel Szilviát, Hanák Gábort, Keresztes László Lórántot és Tetlák Örsöt szavazta meg az LMP kongresszusa. Az összes megválasztott tisztségviselő mandátuma kettő évre szól.

Szentistványi: nem tudom támogatni a jelenlegi városvezetést

Szentistványi: nem tudom támogatni a jelenlegi városvezetést

Ma délben a Széchenyi téren tartott sajtótájékoztatót Szentistványi István ex-LMP-s önkormányzati képviselő, aki felhagy a politikai tevékenységgel a választásokat követően. Szentistványi kérésére a „Fecseg a felszín és hallgat a mély…” címmel meghirdetett tájékoztató teljes anyagát, módosítás nélkül közöljük.

Szegeden szavaztak a legkevesebben a Fideszre a legnagyobb városok közül

Szegeden szavaztak a legkevesebben a Fideszre a legnagyobb városok közül

Éjfél után nemsokkal felkerült a végleges eredmény a Nemzeti Választási Iroda honlapjára, ebből már számra pontosan tudjuk, hogy mely pártra hol pontosan hányan szavaztak, illetve hogy milyen volt a részvétel az EP-választáson. Vannak érdekes adatok is, például hogy Szegeden kapta a legkevesebb szavazatot a kormánypárt, még a fővárosban is többen szavaztak rájuk. Most Csongrád megye székhelyére kihegyezve vizsgáljuk az eredményeket, illetve összehasonlítjuk a város eredményeit az ország többi megyei jogú nagyvárosával és Budapesttel.