Ez az Árbóc utcai társasház nyerte az Év Homlokzata Díjat

Átadták az év legszebb homlokzatainak járó elismerést, melyben társasház kategóriában az Árbóc utca és a Felső Tisza-part sarkán álló Parti Sétány Penthouse nyert.

A díjat kitaláló Baumit szerint ez az elismerés abban különböző, hogy méltó módon emeli ki a valódi minőséget az építész-tervező és a kivitelező munkájában egyaránt. Ezzel igazságos és szükséges egyensúlyba kerül a művészi-mérnöki teljesítmény a technológiai és a kézműves tudással, minőséggel, hiszen egyikük sem tud érvényesülni a másik nélkül.
A beérkezett műveket öttagú független, szakmai zsűri értékelte a következő kategóriákban.

  • Családi ház
  • Társasház
  • Középület
  • Energetikai felújítás
  • Műemlék

Az öt kategóriában kettő is Csongrád megyei, az Árbóc utcai társasházon túl, középület kategóriában az ópusztaszeri emlékpark gyógynövényháza is nyert, ami tényleg elég vagány.

 

A házat Török Csongor tervezte. Fotók: Google Maps

 

Az egyébként Török Csongor tervezte házat 65 másik társasház közül választotta a zsűri, érdemes megnézni a többit is, nagy lehetett a verseny.

Continue reading “Ez az Árbóc utcai társasház nyerte az Év Homlokzata Díjat”

Mi állt a Püspök utcai hatalmas ház helyén?

Csütörtökön volt szó a Centrum gödör mellett most felépült óriási házról, de az kimaradt, hogy mi is állt ott előtte. A rövid válasz: parkoló. A hosszú: semmi az elmúlt évtizedekben, ugyanis a hetvenes években valamikor lebontották az ott álló két egyszintes házikót, a 11/a-t és a 11/b-t, amikről fennmaradt egy viszonylag jó kép kb. 1970-ből, és néhány másik pár évvel későbbről, a bontás pillanataiból.

 

Fotó: Régi Szeged / Facebook

 

Fotó: Bartók István / Fortepan

 

Fotó: Bartók István / Fortepan

 

Érdekel mi történik Szegeden, mik épülnek, vagy épp milyen kincsek tűnnek el az utcákról? Kövesd a Szegedert Facebookon és Instagramon.

Brutális házszörny épül Újszegeden

Hatalmas lakóházat kezdtek el építeni pár hónapja a Hargitai utcában és mostanra elég impresszíven néz ki. 

Arról, hogy mennyire is hatalmas, már a telekméret is árulkodik, ugyanis nem egy, hanem rögtön három telken épül, amik összesen kiadnak 10 055 négyzetmétert (egy átlagos telek az utcában 2000 m²).

A dolog további érdekessége, hogy mindamellett, hogy régen itt három külön ház is állt a három telken, valamikor a közelmúltban a mostani hármasból kettőt már összenyitott valaki és ott felhúzott egy majdnem kész házat. Ezt egy-két éve bontották el, mielőtt a mostanit építeni kezdték volna és így nézett ki (jobboldalt még látszik is az egyik eredeti):

A kerítésen levő tábla szerint 2016. december 16-én kezdtek neki és terv szerint 2017. december 31-re végeztek volna. Az építtető az Integrated Engineering Solutions Kft., ami a honlapja szerint egy csomó másik szegedi projektben is részt vesz/vett már:

  • Cédrus Liget
  • NOVA bevásárlóközpont
  • ART Hotel
  • új nagybani piac

De térjünk a témára és nézzük, hogy is mutat az új jövevény.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Akár ez is lehetett volna a Liliom utcai ház sorsa

25.jpg
A szóban forgó ház tavaly ősszel. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Egész érdekes, de figyelemre méltó tervek jelentek meg az október óta lebontott házzal kapcsolatban.

A koncepció lényegében az, hogy az épület lebontása helyett azt egy jelentős bővítéssel háromemeletessé lehetett volna alakítani, vagyis durvábban kifejezve

lemásolni a homlokzatot, majd azt jó párszor rátenni a házra.

Mindezt egy fórumon vetették fel, és a többi hozzászóló azonnal rákattanva az ötletre megszerkesztette, milyen is lenne ez a valóságban.

Így a házat akár a homlokzatok megtartásával visszabonthatták volna, és egy olyan  épületet kaphattak volna akár, ami belül modern, tágas és világos, kívülről pedig, nos, ilyen:

111.jpg
Fotó: zsbuum / skyscrapercity.com

Continue reading “Akár ez is lehetett volna a Liliom utcai ház sorsa”

Felújítják a belváros legmagasabb lakóházát

1.jpg

 

Felállványozták a Nádor utcai 11 szint magas lakóházat, külsőleg megújul az épület.

Képzeljünk el egy darabka Tarjánt a Belváros kellős közepén. Na, pontosan ez az érzés fogad bennünket, ha rábukkanunk a Nádor utca közepén álló tízemeletesre,

| ami mindössze 120 méterre van a Klauzál tértől.

A sztori egyszerű, volt a régi Palánk városrész, sok kis utcával meg egyszintes házzal, illetve a palotás Belváros, ami ma is létezik (előbbit ugyanis több ütemben ledózerolták, ma a helyén pár panel áll, meg a Klinikák városrész), a Nádor utca pedig pont a kettő határán feküdt mindig is. Azaz mégsem, hiszen egészen a szóban forgó épület megépítéséig az utca ezen szakasza nem is létezett.

Az Iskola (ma Oskola) utcával párhuzamosan futott két utca, a Nádor és a Bajza, melyek a Somogyiban végződtek, de sosem találkoztak. Aztán amikor a 70-es évek első felében épült a tízes, a két utcát félbevágták, és csináltak egy U-alakú újat. Az U bal szára és alja a Nádor, jobb szára pedig a Bajza, a levágott részek pedig sétálósikátorok (nem is sikátor, nem is sétálóutca) lettek, és elvezetnek egész a Somogyi utcáig.

Erre a rendezésre vall egyébként az a városképi anomália is, hogy az Oroszlán utca 4. alatti gangos ház négy utcai homlokzata közül a hátsó igazából egy tűzfal.

A Nádor utcai tízemeletesből egyébként lélegzetelállító panoráma nyílik a Belvárosra, és a ház sajátos kialakításának köszönhetően ezt szabad szemmel meg is tekintheti, aki arra jár.

 

f28fb535a285d7f3c3512a26c7ce3670.jpg
Nagyjából a Nádor o-ja és a Bajza z-je lett összekötve. Fotó: Szeged újjáépítésének tervei (1879-1884) / Hungaricana

 

oznor
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

oznor
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Continue reading “Felújítják a belváros legmagasabb lakóházát”

Nagyon szép házat kezdtek el bontani a Belvárosban

cof

 

Megint elindultak a markolók, most azonban tényleg szép épület tűnik el örökre a szegedi utcaképből.

Még szeptember elején írtunk róla, hogy lebontottak egy jellegtelen házat a Boldogasszony sugárút elején. A cikkben említést nyer a sugárút és a Liliom utca sarkán álló ház is, amiről a következőt írtam akkor: „a díszes ház maradhat meg szinte biztosan”.

| Épp most kezdték el lebontani.

Két hónappal miután leírtam, hogy tuti megmarad a díszei miatt, elkezdték apránként szétkapni. Egyébként érdekes módon semmiféle védettség alatt nem áll.

Azt, hogy ez miért káros, és miért nem kéne, olvassátok el a fentebb már belinkelt cikkben, most nem bontogatnám újból a témát. Kár érte, az biztos.

 

cof
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

cof
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

cof
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Continue reading “Nagyon szép házat kezdtek el bontani a Belvárosban”

Fittyet hányunk örökségünkre. Ugyanitt bontott tégla eladó!

sdr

 

A sorozat folytatódik: újabb régi, egyszintes házat bontottak le a városban, ezúttal a Sóhordó utca 11-et.

Szegeden az 1950-es évek óta divat századfordulós házakat a földdel egyenlővé tenni, ill. modernista társasházakat a helyükre építeni. Azóta sok tucat ilyen épület tűnt el, melyek közt volt nem is egy, amit biztosan sokan sajnáltak odaveszni.

Persze eleinte még nem sokan bánták, hogy egy-egy, akkor még épp csak 60-70 éves ház eltűnt, és a helyére többször annyi lakást tartalmazó épület került. Pláne a második világháborút követő hatalmas lakáshiányban.

Napjainkra azonban, amikor ezek a házak már bőven százhúszas éveiket tapossák, a népesség is csökken, tehát égető lakáshiány se lehet, valamint egyre kevesebb is van belőlük, felértékelődtek, és egyre többen emelik fel szavukat a bontások ellen.

A Sóhordó utcai ingatlan megint csak nem volt semmiféle védettség alá helyezve, de a Boldogasszony sugárútihoz hasonlóan itt is az egységes utcakép ment kárba. Három ház állt egymás mellett, mind ugyanúgy a századfordulóról. Kettő maradt, a középső volt a 11-es számú.

Érdemes ellátogatni a közeljövőben, a téglahalmok és a romok jól mutatnak a mindhárom oldalról tűzfallal határolt telken.

 

cof
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

oznor
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Continue reading “Fittyet hányunk örökségünkre. Ugyanitt bontott tégla eladó!”

Lebontották a Boldogasszony sugárút egyik legrégebbi házát

cof

 

Újabb egyszintes, az 1879-es árvíz után épült házat bontottak le, ezúttal a Boldogasszony sugárút 12-t.

A ház, bár különösebb értéket nem képviselt, és műemléki védettség alatt sem állt, egy igen fontos feladatot látott el:

| a sugárút 1880. és a 20. század eleje között kialakult egységes utcaképének oszlopos tagja volt.

A Boldogasszony sugárút Markovits István és Liliom utca közötti, öt telekből álló szakaszán ugyanis több, mint 125 évig álltak a 19. század végén és a 20. elején épült épületek, beleértve a Wälder Gyula által tervezett SZTE gyakorló iskolának épületét is. A harmonikus, együttes utcakép egészen úgy 2010-ig maradt meg, amikor is lebontották a 14-es számú, a mostanihoz hasonlóan, szintén egyszintes házat, mely helyére épült az Auris hotel.

A muemlekem.hu adatbázisa szerint a tömb egyetlen háza sem áll védettség alatt, így akár tovább folytatódhat a házak cseréje. Egyedül a két sarki épület, az iskola, valamint a sugárút és a Liliom utca sarkán álló, díszes ház maradhat meg szinte biztosan.

 

cof
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Continue reading “Lebontották a Boldogasszony sugárút egyik legrégebbi házát”

136 éves ház tűnik el Felsővárosban

1

 

Egy 1881-ben épült, kétemeletes lakóház bontását kezdték meg nemrég a felsővárosi Bihari és Dankó Pista utca sarkán. A ház semmiféle védelem alatt nem állt.

Ez persze önmagában nem hír, hiszen csak idén ez legalább a harmadik, az árvíz után a Belváros peremére épült családi ház, amit eltüntettek egy gyakran szellemtelen új társasház javára. Van azonban ebben a házban pár érdekesség.

Bár nem egy belvárosi bérpalota szinten, de a környék átlagos, földszintes házai közül egykor mindenképp kiemelkedett a kétemeletes sarokház. A 20. század dereka óta szinte az összes környező házat lebontották már, így mára egyedüliként őrzi kor szellemét.

Azt, hogy az épület egykoron milyen szerepet töltött be a környék életében, talán ez az írás szemlélteti a legjobban:

„Klein úr szatócs-üzlete a Liget és a Hangás utca sarkán volt.
Négy téglalépcsőn kellett fölmenni, a kihajtott ajtók bádoglemezeire ementáli sajt meg szalámi volt pingálva. Egy lovaglócsizmában, és zsakettban kódorgó, dila festő, bizonyos Kálmán Kálmán csinálta, egy csücskös-zacskó ecetes-hagymás heringért. A halakat sorjában a szájába csúsztatta, és rágás nélkül nyelte le. Azután ez a Kálmán úr a fateátrumban kötött ki, ahol képes volt egy éjszaka megfesteni egy egész erdő kulisszáit a színpadra, csak borral meg kvarglival kellett jól tartani.
-Legközelebb, ha jól méltóztatik tanulni, krumplicukor lesz a jutalma – és megtörölte kezét a zöld szatócsköténybe, mielőtt kezet adott a kis Dankónak.

Amióta Klein úr megengedte, a kis Dankó szeretett egyik lábát a másikkal váltogatva álldogálni a boltban, nézelődni a portékák között, és hallgatni, repesve az örömtől mikor csendül a csengő. Glang, glang, glang – és toppan be új kuncsaft, a bolt olajos padlójára verve lábáról a sarat.
Legjobban a boltszagot kedvelte, amit egész életében az orrában őrzött, ami semmi mással nem volt összetéveszthető.
Klein úr árult kékkövet, fédervájszot, vasport, porfestékeket, légypapírt és stelázsipapírt, pertlit, gatyamadzagot. Üvegbúra alatt rokfort csábított, egy nagy üvegben ruszli illatozott a pulton. Mindezek egyesültek a falra szerelt tartályban lévő petróleuméval és a friss kenyér illatával. És még mi minden volt ott! Bocskorszíj, lámpabél, köpperszalag, bécsifehér, budai tégla pingáláshoz, és egy nagy csokor meszelő, amit Mijó Rúzsi kötött és hagyott bizományi eladásra még a múlt tavaszon. Vágatlan dohányt is árult, amit a cigányasszonyok is vettek a maguk és az uruk számára – tubákoltak, bagóztak és köpködtek.

A Klein úr boltja jelentette a Fölsővároson élő romák számára az elérhető boldogságot. Bár kaszírozás helyett Klein gyakran volt kénytelen előhúzni a tintaceruzát a füle mögül. Komótosan benyálazta és fejcsóválva beírta a pirosrubrikás füzetbe a tartozást. Ha valaki azt dadogta, hogy nincs pénze, messzire elnézett az adós feje fölött és azt dünnyögte:
-Majd megadja, ha lesz miből. Leben und leben lassen.

Ha valaki nagyon sokáig tartozott, és már régen kerülte a boltot, annak megüzente a szomszéddal, a közeli húsvétra vagy karácsonyra tekintettel, „el van engedve a tartozás.”
-Micve – tette hozzá magában.”

 

2
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

3
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Continue reading “136 éves ház tűnik el Felsővárosban”