Beutazási korlátozásokat vezetnek be Magyarországra

A koronavírus-fertőzöttség szerinti három kategóriába, vörösbe, sárgába vagy zöldbe sorolja a világ országait a magyar kormány, jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap délelőtt. A sárga vagy vörös országból érkezőknek a határon egészségügyi vizsgálat lesz, ami ha igazolja a fertőzésgyanút, karanténba kell vonulni. Horvátország egyelőre zöld marad, Ukrajna vörös, Románia pedig sárga.

„Majd lehet, hogy jön egy tényleges kihívás, ami visszahozza a történelmet, de most nem úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány lesz az”

„Majd lehet, hogy jön egy tényleges kihívás, ami visszahozza a történelmet, de most nem úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány lesz az”

Újabb válságok oldják meg a korábbi válságokat, ahogy a Black Lives Matter oldotta meg a koronavírus-válságot, hiszen új narratívát, új kommunikációs alapokat rendezett mögé, így az előző elérvénytelenült a posztmodern szellem törvénye szerint – mondta a Szegedernek Puzsér Róbert. A publicista a Törpe tetőteraszán tartott előadása után adott interjút lapunknak. Kérdeztük zöld politikáról, a véleménybuborékok és a válságok természetéről, de az elmúlt harminc év történetébe is alámerültünk.

Drágulhatnak-e a Pick termékei a németek miatt?

Drágulhatnak-e a Pick termékei a németek miatt?

Az elmúlt hetekben több hazai hírportál is beszámolt arról, hogy egy egész járást lezárhatnak a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban az új típusú koronavírus terjedésének megállítására. Az érintett Tönnies Holding, szerződésben áll a városunkban (is) működő Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt.-vel, ezért levélben kerestük fel őket, hogy megtudjuk, milyen hatással lehet ez a hazai gyártásra és eladásra.

Puzsér kedden egy szegedi tetőn beszélt a koronavírusról is

Puzsér egy szegedi tetőn beszélt a koronavírusról is

Puzsér Róbert publicista volt a vendége kedd délután a Törpe tetőteraszának. A JATE Sikersztorik és az Iventer szervezésében létrejött esemény koncepciója szerint a koronavírus járvány következményeit volt hivatott körbejárni, de a publicista munkásságát ismerve várható volt, hogy a járványnál sokkal mélyebb, társadalmi problémák is előkerülnek majd.

Bekattintottunk a Reök legújabb kiállítására

Bekattintottunk a Reök legújabb kiállítására

Hétfőn megnyílt a Regionális Összművészeti Központban rendezett XVIII. Táblaképfestészeti Biennálé, rendhagyó módon azonban egyelőre nem fogadnak látogatókat a vírushelyzetre való tekintettel. Úgy voltak azonban a Reök-nél, hogy a tárlat idén is legyen megrendezve, legfeljebb 2020-ban rendhagyó keretek között járják majd körbe azt az érdeklődők. És rendhagyó keretek alatt azt kell érteni, hogy felépítettek egy egész virtuális kiállítást, amit most bárki ingyenesen végignézhet. Mi hétfőn este látogattunk el a biennale.reok.hu weboldalra.