Negyedére csökkent az utasszám a non-stop InterCity-ken

Százával tűntek el az utasok a Budapest-Szeged közti nonstop IC-kről

Ahogyan várható volt, rengeteg utas járt rosszul a valós fejlesztést nélkülöző Patyomkin-menetrend bevezetésével a Budapest-Szeged vasútvonalon, és ezt immár az elmúlt két hónap utasforgalmi adatai is alátámasztják – írja Facebookon a Közlekedő Tömeg Egyesület, amely közérdekű adatigényléssel fordult a Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz nemrégiben.

Nagymama vezette az autót, amit elgázolt a szegedi InterCity vasárnap

Még vasárnap gázolt a Szegedre tartó InterCity-vonat Kecskemét és Katonatelep között egy kereszteződésben, amiben bár sorompó nincs, fényjelzőberendezés van, és működik is. Az autóban hárman utaztak, 8 és 11 éves unokáját egy 62 éves asszony vitte éppen bevásárolni egy piros Suzukival, amikor a baleset történt, melyet csak a nagymama élt túl.

„Egy InterCity legyen valóban InterCity” – mondja a közlekedési államtitkár a szegedi vonatokról

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárral készített interjút a Magyar Nemzet, melyben beszélgettek az M0-ás körgyűrű befejezésének fontosságáról, de érintették a szegedi InterCity-k kérdését is egy M85-ös autópálya és egy komáromi Duna-híd között. Mosóczi szerint „egy InterCity legyen valóban InterCity, tartsa be, amit a nevében ígér”.

Ilyen volt a Bugac InterCity, avagy a “szuper IC”

A tudományért mindent: beáldoztuk magunkat, és kipróbáltuk a MÁV szuper InterCity-jét

Éveken át jártam Budapestre heti szinten. Természetesen nekem megérte a vonatot választani a kedvezmény miatt, viszont cserébe a fülkés romhalmazokban főttem meg/fagytam halálra évszaktól függően, vagy éppen álltam végig az utat a tömeg és a kocsihiány miatt. Egyszóval van tapasztalatom, volt már szinte mindenben részem.

Botka László levelet írt a MÁV vezetésének

Az ő aláírásával végződik az a terjedelmes levél, melyet Homolya Róbertnek, a MÁV elnök-vezérigazgatójának küldött ma a szegedi önkormányzat. Ebben leírják, hogy bár a város alapvetően örül annak, hogy próbálkoznak a vasútnál, de szavaikkal élve „szerencsésnek tartanánk, ha a változtatások nem eredményeznének több nehézséget, mint amennyi hasznot hoznak”.

„Ez egy izgalmas próbálkozás” – mondta a MÁV vezetője a szétcsúszott szegedi menetrendről

„Nyugat-Európában sem állnak meg két nagyváros között a vonatok, ahol a menetidő és a két desztináció közötti szolgáltatás fontos. Meg kell nézni, hogy az utasoknak ez a tetszését elnyeri-e és hogy lesz-e elég utas ezen a járaton. Én azt gondolom, hogy ez egy izgalmas próbálkozás” – mondta a szombat esti RTL Híradóban Homolya Róbert, a MÁV nemrégiben kinevezett elnök-vezérigazgatója arról, hogy két pár InterCity kedvéért számos hátránnyal kell majd megküzdeniük ezentúl az utasoknak.

Szegedre is járnak majd a MÁV high-tech IC-kocsijai, de még nem most

Szegedre is járnak majd a MÁV high-tech IC-kocsijai, de még nem most

Kedden adtunk hírt róla, hogy 20 új, saját gyártású InterCity kocsit mutatott be Szolnokon a MÁV. A vagonok piszok jól festenek és most először lehet azt mondani, hogy olyan személykocsik gurultak ki a társaság gyártósorairól, melyeket még nyugaton is megnéznének. Felmerült hát a kérdés, hogy vajon a Budapestet Szegeddel összekötő vasútvonalon előfordulnak-e majd, ezért megkerestük a MÁV-ot, akik adtak egy jó és egy rossz hírt.