Egy vegánbarát étterem, ahol a húsevők is jót ehetnek

Egy vegánbarát étterem, ahol a húsevők is jót ehetnek

Létezik egy hely, ahová a vegánok és a húsevők közösen betérhetnek, méghozzá kompromisszumok nélkül. Nem, ez nem egy tündérmese kezdete, hanem a szegedi valóság. A Fricskában ugyanis két teljesen elkülönített konyhában készülnek a “zöld” és hagyományos fogások, így kizárt, hogy az alapanyagok egymással érintkezzenek.

Szegedre jött a Munch, az első magyar ételmentő app

Szegedre jött a Munch, az első magyar ételmentő app

2020 nyarán négy budapesti fiatal létrehozott egy applikációt, amely az ételpazarlás ellen küzd. Az alkalmazás alapötlete, hogy az éttermek, pékségek, boltok és szállodák értékesíthetik kedvezményesen a nap végén el nem adott ételeiket. Júliusban indult a kezdeményezés Budapesten, és már az első időszakban hatalmas érdeklődést váltott ki a nagyközönségből az ételmentés, így a Munch országosan is elkezdett terjeszkedni. És most, itt vannak Szegeden is.

A szegedi franciapékség, ahol a kerítés is kovászból van

A szegedi franciapékség, ahol a kerítés is kovászból van

A tavaszi önkéntes karantén óta több ezer ember tanulta meg, hogy mi is az a kovász és hogyan kell kovász felhasználásával kenyeret sütni. Az élet azonban nem állt meg, hiszen még az olyan önjelölt házi pékeknek, mint jómagam is dolgozniuk kell. Bár sokunknak nincs ideje minden héten sütni, az Emmarozsnak hála nem kell lemondanunk kedvenc ropogós héjú, savanykás kenyerünkről.

Házhoz gurulnak a túrógombócok Szegeden

Házhoz gurulnak a túrógombócok Szegeden

Ki ne lenne odáig a könnyű, lágyan remegő túrógombócért? Gyerekkorunk kedvenc édessége reggelire és desszertként fogyasztva is tökéletes választás lehet. Mégis, gondoltátok volna, hogy nem csak porcukros vagy netalán fahéjas lehet? A nemrég nyílt Gombóc Túróbár Manufaktúra atyja, Tamás közel 140-féle gombócvariációt álmodott meg, és majd 3 évnyi előkészület és kísérletezés után úgy döntött, hogy november 23-án akkor is megnyitja a Gombócot, ha a körülmények nem éppen kedvezőek.

Saint Cafe & Pizza – egy szelet Róma Szegeden

Saint Cafe & Pizza – egy szelet Róma Szegeden

Nemrég számoltunk be arról, hogy Szegedre érkezett az egyik híres fővárosi szeletbár-lánc, amely vékonytésztás minőségi pizzáiról ismert. Ezzel párhuzamosan, de jóval kisebb hírveréssel egy másik figyelemre méltó pizzaszelet-lelőhely is felbukkant, igaz egészen eltérő kínálattal. A Saint Café & Pizza ugyanis a másik nagy olasz klasszikust, a laziói típusú pizzát hozta el nekünk. A Sunseaty cikke, írta Kormos Gergő.

Szegediek szervezik az ország első BBQ-blues fesztiválját

Szegediek szervezik az ország első BBQ-blues fesztiválját

Lelkes grill és BBQ rajongók, valamint amatőr zenészek hívják életre Szőregen a Bánya BBQ & Blues fesztivált, amelyet első alkalommal idén május 16-án rendeznek meg. A látogatókat koncertekkel, BBQ vendéglátósokkal és családi programokkal várják, valamint egy oldalas és hamburger versennyel, ami a régió leglelkesebb amatőr versenyzőinek szól.