136 éves ház tűnik el Felsővárosban

1

 

Egy 1881-ben épült, kétemeletes lakóház bontását kezdték meg nemrég a felsővárosi Bihari és Dankó Pista utca sarkán. A ház semmiféle védelem alatt nem állt.

Ez persze önmagában nem hír, hiszen csak idén ez legalább a harmadik, az árvíz után a Belváros peremére épült családi ház, amit eltüntettek egy gyakran szellemtelen új társasház javára. Van azonban ebben a házban pár érdekesség.

Bár nem egy belvárosi bérpalota szinten, de a környék átlagos, földszintes házai közül egykor mindenképp kiemelkedett a kétemeletes sarokház. A 20. század dereka óta szinte az összes környező házat lebontották már, így mára egyedüliként őrzi kor szellemét.

Azt, hogy az épület egykoron milyen szerepet töltött be a környék életében, talán ez az írás szemlélteti a legjobban:

„Klein úr szatócs-üzlete a Liget és a Hangás utca sarkán volt.
Négy téglalépcsőn kellett fölmenni, a kihajtott ajtók bádoglemezeire ementáli sajt meg szalámi volt pingálva. Egy lovaglócsizmában, és zsakettban kódorgó, dila festő, bizonyos Kálmán Kálmán csinálta, egy csücskös-zacskó ecetes-hagymás heringért. A halakat sorjában a szájába csúsztatta, és rágás nélkül nyelte le. Azután ez a Kálmán úr a fateátrumban kötött ki, ahol képes volt egy éjszaka megfesteni egy egész erdő kulisszáit a színpadra, csak borral meg kvarglival kellett jól tartani.
-Legközelebb, ha jól méltóztatik tanulni, krumplicukor lesz a jutalma – és megtörölte kezét a zöld szatócsköténybe, mielőtt kezet adott a kis Dankónak.

Amióta Klein úr megengedte, a kis Dankó szeretett egyik lábát a másikkal váltogatva álldogálni a boltban, nézelődni a portékák között, és hallgatni, repesve az örömtől mikor csendül a csengő. Glang, glang, glang – és toppan be új kuncsaft, a bolt olajos padlójára verve lábáról a sarat.
Legjobban a boltszagot kedvelte, amit egész életében az orrában őrzött, ami semmi mással nem volt összetéveszthető.
Klein úr árult kékkövet, fédervájszot, vasport, porfestékeket, légypapírt és stelázsipapírt, pertlit, gatyamadzagot. Üvegbúra alatt rokfort csábított, egy nagy üvegben ruszli illatozott a pulton. Mindezek egyesültek a falra szerelt tartályban lévő petróleuméval és a friss kenyér illatával. És még mi minden volt ott! Bocskorszíj, lámpabél, köpperszalag, bécsifehér, budai tégla pingáláshoz, és egy nagy csokor meszelő, amit Mijó Rúzsi kötött és hagyott bizományi eladásra még a múlt tavaszon. Vágatlan dohányt is árult, amit a cigányasszonyok is vettek a maguk és az uruk számára – tubákoltak, bagóztak és köpködtek.

A Klein úr boltja jelentette a Fölsővároson élő romák számára az elérhető boldogságot. Bár kaszírozás helyett Klein gyakran volt kénytelen előhúzni a tintaceruzát a füle mögül. Komótosan benyálazta és fejcsóválva beírta a pirosrubrikás füzetbe a tartozást. Ha valaki azt dadogta, hogy nincs pénze, messzire elnézett az adós feje fölött és azt dünnyögte:
-Majd megadja, ha lesz miből. Leben und leben lassen.

Ha valaki nagyon sokáig tartozott, és már régen kerülte a boltot, annak megüzente a szomszéddal, a közeli húsvétra vagy karácsonyra tekintettel, „el van engedve a tartozás.”
-Micve – tette hozzá magában.”

 

2
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

3
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Continue reading “136 éves ház tűnik el Felsővárosban”