Szegedre jön előadást tartani Bereményi Géza és még sok más ismert író, professzor és akadémikus

cseh tamás és bereményi géza fotó szinhaz.org

Kossuth- és Széchenyi díjas írók, professzorok és akadémikusok látogatnak Szegedre tavasszal, hogy előadásokat tartsanak az egyetem Bölcsészettudományi Karán.

Az eseménysorozat neve – a bölcsészkar ikonikus nagytermére, ahol az előadások is lesznek – utalva AudMax esték. A szervező a Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány és maga a kar, akik közösen harmadjára rendezik meg a beszélgetéssorozatot.

 

Bár a beszélgetések témája többnyire a vendéget frissen megjelent könyvei, mégis inkább vitára hívják a látogatókat, mintsem könyvbemutatóra.

Itt lesz többek között Bacsó Béla esztéta, Márton László műfordító (nem összekeverendő Marton Lászlóval) és Cseh Tamás barátja, Bereményi Géza író is.

Az estek célja, hogy a nagyközönség számára feltérképezzék és lakhatóvá, otthonossá tegyék a sokszínű huszadik századi és kortárs magyar irodalom egy fontos, Szegeden még kevésbé ismert szegletét; hogy megmutassák, a szépirodalom hogyan segíthet megoldásokat találni a hétköznapi életünkben fölmerülő problémákra, hogyan hasznosíthatjuk az irodalomban megjelenő magatartásmodelleket – írja a szeged.hu

bölcsész kar szte audmax audotorium maxiumum fotó kommektor
Hajós András előadása az Audotorium Maximum teremben 2018. március 20-án. Fotó: Kommektor

Az esték tehát a BTK Autotorium Maxiomum termében lesznek, és miután a nézők kellő mennyiségű eltévedést szenvedtek el a többdimenziós lépcsőházban, a következő beszélgetésekre ülhetnek be.

 Február 21., csütörtök 18 óra: A süketnéma Isten 

Radnóti Sándor Széchenyi-díjas professzorral, filozófussal, esztétával, kritikussal Szabó Gábor (docens, Magyar Irodalom Tanszék) beszélget.

 Március 7., csütörtök 18 óra: „gondoljátok meg, proletárok…”  (József Attila újraértelmezése a gondolkodói teljesítmény felől)
Tverdota György professzorral, József Attila-kutatóval Szilágyi Zsófia (tanszékvezető egyetemi tanár, Magyar Irodalom Tanszék) beszélget.

 Március 21., csütörtök 18 óra: A két obeliszk 

Márton László József Attila-díjas íróval, drámaíróval, műfordítóval Bombitz Attila (tanszékvezető docens, Német Irodalom Tanszék) beszélget.

 Április 4., csütörtök 18 óra: A nemzet emlékei  

Gyáni Gábor történészprofesszorral, az MTA rendes tagjával Sándor Klára (tanszékvezető főiskolai tanár, Kulturális Örökség Tanszék) beszélget.

 Április 11., csütörtök 18 óra: A Magyar Copperfield  

Bereményi Géza Kossuth-díjas íróval, dalszöveg- és forgatókönyvíróval Sághy Miklós (docens, Vizuális Kultúra Tanszék) beszélget.

 Április 25., csütörtök 18 óra: Az eleven szép  

Bacsó Béla Széchenyi-díjas professzorral, esztétával Gyenge Zoltán (tanszékvezető egyetemi tanár, Filozófia Tanszék, a BTK dékánja) beszélget.

 Május 7., kedd 16 óra: A Sehol körzetei  

Bodor Ádám Kossuth-díjas íróval Bencsik Orsolya (író, tudományos munkatárs, Filozófia Tanszék) beszélget.

 

Nyitókép: Cseh Tamás, a háttérben Bereményi Géza. Fotó: szinhaz.org