A SzegedMa szerint hatalmas troll-hadsereget szabadított Szegedre a baloldal

Nem túlzás: több százas nagyságrendben érkeznek a „semmiből” a szegedi online térbe a pár követős, hosszú hónapokig inaktív, vagy éppen teljesen új profilok, amelyekről csak és kizárólag a színtiszta és ostoba gyűlölet árad a jobboldal felé – adja hírül a SzegedMa.

A társadalami felelősségvállalás jegyében adta hírül ma a SzegedMa, hogy ellenzéki kamuprofilokkal támad a szegedi baloldal trollhadserege. A portál nagyjából három hónapja vette észre, hogy zavar van az erőben. IT-s szakemberük több hónapnyi munka után arra jutott, hogy nem csak a jobboldal, de a baloldal is használ trollokat a közösségi média felületein lévő tartalmak manipulálására. A portál szerint a trollok által terjesztett tartalmak legfontosabb attribútuma, hogy

Hirdetés

árad a nyílt, ostoba és színtiszta gyűlölet a kommentjeikből, elsősorban a jobboldal felé.

Hogy ennek a troll hadseregnek van-e köze a SzegedMa által feltételezett, “a pártközpontból esetlegesen kiküldött, belső körös emailekhez; utasításokhoz; szöveg, kommuniációs és érvelő panelekhez, amelyek alapján dolgoznak;”, nos annak kinyomozásán, állítása szerint még dolgozik a portál.

Azt, hogy a nyomozás eredményéül közölt homályos képek mit is bizonyítanak, mindenki döntse el maga. Íme:

Forrás: SzegedMa