Szegeden alakít Magyar Gárda-szerű új szervezetet Toroczkai

Június elsején Szegeden alakítja meg a Mi Hazánk-mozgalom a korábban a bíróság által többször betiltott, szélsőséges, rasszista megfélemlítő akcióiról hírhedté vált Magyar Gárda utódját – írja a kormányközeli Magyar Nemzet. Bár a lap szerint a korábbi gárdához hasonló “önvédelmi szervezet” csak a korábbi félkatonai szervezet “eszmeiségét” és szervezeti felépítését vinné tovább, már május végén is szervez vonulást a Betyársereggel kiegészülve a szélsőjobboldali párt, akkor egy törökszentmiklósi dohányboltban történt támadás miatt.

Fotó: Szeged.hu

Szegeden alakul meg június elsején a Jobbik által korábban életre hívott, majd a bíróság által betiltott Magyar Gárdához hasonló “önvédelmi szervezet” – írja a lap, amely hozzáteszi, a szervezet formálisan önálló egyesületként, gyakorlatilag pedig a pártból kivált Mi Hazánk Mozgalom támogatásával fog működni.

 

Hirdetés
Hirdetés

 

A párt elnöke, az ásotthalmi polgármester Toroczkai László már korábban beszélt arról, újraszervezné valamilyen formában a gárdát: május elsején (amikor a Jobbik és a Mi Hazánk is egymás mellett tartott azonos elnevezésű konkurens rendezvényt a Városligetben) azt mondta, „A magyarságnak minden oka megvan arra, hogy megszervezze a saját védelmét, közbiztonsági, gazdasági és mindenféle szempontból meg kell szerveznünk a saját önvédelmünket, úgyhogy mindenki készülhet rá, hogy újra lesznek ilyen egységek Magyarországon.” – idézi a lap.

 

Új gárda, de mégse

A kormánylap forrásai szerint “a cél nem egy új Magyar Gárda alapítása, annak szellemiségét és eszmeiségét élesztenék fel”, így új nevet is fognak használni, ám ez még nem ismert. A cikk szerint “az új alakulat célja összefogni a nemzeti oldalon szétszórva lévő tagokat”.

Június elsején tartandó rendezvény “zászlóbontás és seregszemle” lesz, amelyen “a résztvevők együtt emlékeznek majd meg a Nemzeti Hadsereg megalakulásának 100. évfordulójáról és a darutollas vitézekről”, ám hogy Szegeden mindez pontosan hol lesz, arról nem ír a cikk, csupán annyit tesz még hozzá, hogy “ezeket a százéves eszméket szeretnék átültetni a Magyar Gárda szervezeti felépítésével egy modern megjelenési formában”, és jövő héten tartanak sajtótájákoztatót a témában.

A Jobbik néppártosodásával az utóbbi időben háttérbe szorult a gárda, a párt korábbi elnöke, Vona Gábor is kvázi elhatárolódott tőle, miközben a kormányközeli média hol azzal támadta, hogy még mindig gárdista, hol lelkesen számolt be arról, hogy már nem tetszik a gárdistáknak.

 

Vissza a vonulásokhoz

 

A kormányközeli sajtóban hasonló lelkesedéssel fogadott, a Jobbikból kivált Mi Hazánk a napokban már megalapozta a gárda kvázi újjáalapítását azzal, hogy a korábban szintén ellentmondásosan, de a Jobbikhoz közel álló és szintén elég terhelt múltú Betyársereggel, valamint a MIÉP-pel és a Független Kisgazdapárttal közösen “erődemonstrációt tartanak” Törökszentmiklóson, ahol egy férfi több alkalommal minden előzmény nélkül bántalmazott embereket, például bement egy dohányboltba és ott véresre verte az ott vásárlókat.

A Mi Hazánk roma származású elkövetőkről és “cigányterrorról” beszélt, és Toroczkai azt mondta, „ha ez a terror Ásotthalmon történne, már a főtéri kalodánkba lenne zárva ez az előember, az egész kompániájával együtt”. (Mellékszál, de ugyanis Ásotthalmon tök komolyan fölállítottak egy kalodát a polgármesteri hivatal előtt, persze ez még a fasorban sincs Orosz Mihály Zoltán akasztós performanszához képest.)

Toroczkai a május 21.-én este 7 órától tartandó vonulásukat “beharagozó” sajtótájékoztatóján a HírTV tudósítása szerint továbbvitte a kalodás dolgot, elmondása szerint “ha kormányon lennének, bérrabtartási megállapodást kötnének Oroszországgal, és az ilyen bűnelkövetőket szibériai börtönökbe küldenék, de mivel ellenzékben vannak, ezért vonulnak” (bár arról nem szól a fáma, hogy akkor elvinnék-e az ásotthalmi kalodát is oda).

 

Nem az első szegedi botránykeltésük

 

A Mi Hazánk Mozgalom már “bemutatkozott” Szegeden, amikor egy LMBT roma filvetítésre kiabálva berontva kitépték a projektor-kábelt, mert így tiltakoztak a “homoszexuális propaganda” ellen, ami szerintük a szabad véleménynyilvánítási jogukba belefért, feljelentést is tettek, amiért őket ebben korlátozták, ellenük is született egy, amiért megzavarták a rendezvényt.

Ezzel kapcsolatban egy szegedi egyetemista youtuber, Boldog István Dávid vitára hívta őket, amit el is fogadtak, ma este nyolctól lesz a Grandban, aktuálisabb nem is lehetne.