Szeged is szerepel a Gyilkos időkben

Igazi felnőtteknek szól Zelei Miklós új könyve, a Gyilkos idők, amely mozaikkép hegyesre, élesre tört emlékszilánkokból.

Az édesapa a második világháború végén nagy leleménnyel szökik haza Tito partizánjai elől, ahogy látja, semmit sem tud megmenteni az újbóli határhúzás után odaát maradt otthonból:

„Alkonyatig gyüszmékölök azért, megtudom ezeket a dolgokat, próbálgatok megint a házunkból ezt-azt megszerezgetni, de nem sikerült. Elmegyek Véljóhoz, akire rábíztam a házunkat. Sajnos nem tudtuk a holmidat megmenteni, hát nincsen szinte semmi. Széthordták. És látom, hogy éppen az egyik könyvünkkel, a Réztábla a kapu alatt-tal gyújt be a sparheltjába. Aszonta, mindegy, hogy ki hozza el, akkor én elhoztam. Ezeket a könyveket, olykor húszat egyszerre, anyám még lánykorában veszi egy zsidó családtól Érmihályfalván, a városka visszatérése, 1940 szeptembere, a második zsidótörvény megjelenése, 1939 májusa után. Croninban föllángol a szellem. És könyve valami olyat mond el a történelemről, amit szerzője soha nem írt le.”

Hirdetés

Halljuk az édesapát, a közösség hangját is halljuk, de a legfontosabb elbeszélő a fiú, aki látja később, ahogy a családtól elveszik a vagyonát, traktort, tehenet, idegenek járkálnak az udvarukon, és közben mintha azt várná el mindenki, hogy ettől őt őszinte öröm töltse el. Mintha apját akarták volna elkapni, de őt sikerült. Marad néhány ezüstkanál, amit náluk felejtett a történelem. Különben pedig jövője csak annak lehet, akinek nincs múltja:

„A zöld konyhaasztalon áll az ivóvizes kancsó, mind abból iszunk, pohár nélkül. Kinyomkodom a celofánból az összes tablettát, néhány nagy korty vízzel mindet lenyelem, a celofánt zsebre vágom, rohanok vissza az iskolába, és várom, hogy meghaljak.”

Élet egy gyerekkori, aztán egy fiatalkori öngyilkossági kísérlet után, falun és városon: a tanácsháza tetején pléhkurva, bádog hangosbemondó beszél, a megvert, aztán egymással összepofoztatott gazdákat állatorvosnő figyeli, hogy lehet-e még bántani őket. A dögkút teteje valahogy mindig nyitva marad, a boltban a zsidó kisfiúnak azt mondja az eladó, minek akar olyan sok u-szöget venni, úgyis mennek mindjárt Palesztinába. A vadászházban a vezetők buliznak, a nőknek táncolniuk kell az asztalon, miközben „kint, a bedugult piszoárban, mint döglött aranyhalacskák, lebegnek a Fecske-csikkek”.

A szerző. Fotó: Thealter Online

Fölösleges az emberek arcát nézegetni, abból nem lehet megtudni semmit. Csak a tetteik árulkodnak: amikor verik, manipulálják vagy szeretik egymást, ledarálják a múltat, a térképeket, a könyveket – szokás szerint –, vagy nőt szereznek, vetkőznek, rendszert váltanak, igazságot tesznek, esznek, isznak, az asszonyok is, pálinkát.

Zelei Miklós epikus improvizációjában a falu világa egyetemes, a város azonban egyedi. Neve is van:

„Aki eljut, a világ tetejére érkezik meg. Szögedében villamos jár. Boltok. Kirakatok. Ha nem tudod megvenni, akkor is. Nincs az ember lánya folyton szem előtt. Az arctalanság demokrácia. Ezt nyújtja a város. Járda van! Egy jó helyre be lehet ülni. És nem tudja meg mindenki rögtön. Az is szeret itt, aki nem költözik be. Hát nem mindenki akar emeletbe lakni. Házat venni meg ki tud? Munyi titkár is a szabadságot keresi itt. Ahol nem ismerik föl, szabadon dülöngélhet, csapódhat faltól-falig…”

Olvasás közben óhatatlanul az a kérdés ötlik föl, hogy ez a zord világ teljes, maradéktalan valóság-e, vagy valaki csak a rosszra emlékezik; hogy csak így látja, és nem kell megijedni. A válasz szerintem az, hogy az elbeszélő csak úgy beszélheti el, amit látott, ahogyan meglátta. Ezzel komolyan tisztában lenni: tudni, hogy aki mindezt látta, annak nincs más története, és nincs oka arra, hogy máshogyan nézze, a megértés első lépése. És most nem csak a regény megértésére gondolok.

(Zelei Miklós: Gyilkos idők. Kortárs Könyvkiadó, 2020.)

Tények, regények

Zelei Miklós költő, író, újságíró 1948-ban született Kiskunhalason. Most Budapesten lakik, de élt Szegeden: a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán diplomázott, és szüleinek sírja az alsóvárosi temetőben van. Szerkesztette a Magyar Hírlapot, 1992-től pedig majdnem egy évtizeden át a Délmagyarország munkatársa volt. A Gyilkos idők a tizenkettedik saját kötete. Gazsó L. Ferenccel közösen írt tényfeltáró riportkönyvei – köztük az első szépségverseny tragikus következményének hátterét bemutató Szépséghibák, vagy a politika és a pszichiátria kapcsolatát ábrázoló Őrjítő mandragóra – a rendszerváltás előtt és alatt több tízezer példányban keltek el, és ami az emberi természet bemutatását illeti, ma is aktuálisak. Zelei Miklósnak A kettézárt falu című dokumentumregénye a határ által kétfelé szakított magyarok lakta ukrajnai és szlovákiai település, Kisszelmenc és Nagyszelmenc történetét beszéli el. A könyv is hozzájárult ahhoz, hogy a két település között utóbb határátkelőhely nyílt.

 

Nyitókép: illusztráció. A Kelemen László utca a Royal szálló ablakából fényképezve 1962-ben. Fotó: Mészáros Zoltán / Fortepan.