Száz éves külsejét kapta vissza ma a Közművelődési Palota

1896-ban hasonlóan lenyűgöző látványt nyújthatott a mára Móra Ferenc Múzeum néven ismert, akkor még Közművelődési Palotaként átadott épület a Stefánián. Az Anna-fürdőt is megalkotó Steinhardt Antal és Láng Adolf tevei alapján épült neoklasszicista mű főhomlokzatáról néhány órával ezelőtt bontották le az állványzat utolsó elemeit.

A felújítás még bőven tart, a belső terek rekonstrukciója és az oldalsó, illetve a hátsó homlokzat megújítása még várat magára, de elölről már csodálható az épület, melynek eredeti színét úgy állapították meg, hogy addig vésték a falat, mígnem előbukkant a legalsóbb festékréteg. Péntektől tehát bárki megnézheti, hogyan is festett a múzeum, amikor még Móra Ferenc sétálgatott előtte.

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder