Politikamentes hírportált indítana a SzegedMa főszerkesztője

Öt és fél év működés után bezár a pécsi okpecs.hu hírportál, melyet még a SzegedMa jelenlegi főszerkesztője, Kapitány Gergely indított 2014-ben. Okként az anyagiakat jelölte meg, de tervez egy új portált indítani a városban, amely teljesen politikamentes lesz.

Kapitány éveken át főszerkesztette a lapot, melyen több ezer cikk jelent meg, és melyet mindössze négy ember írt folyamatosan. A bezárásról búcsúcikket is írt, melyben elmondja, azért kell megszűnnie a lapnak, mert anyagilag nem tudták stabil lábakra helyezni azt. Ezt főként azzal indokolja, hogy mivel egyetlen politikai oldalnak sem hódoltak be, így nem is voltak érdemesek politikai hirdetésekre vagy bármiféle támogatásra. Így kénytelenek voltak abból a kevés reklámbevételből élni, ami egy független vidéki lapnak kijut. Emellett próbáltak támogatókat is szerezni, több-kevesebb sikerrel.

Az teljesen megdöbbentő, hogy a szegedi kormánypárti propagandaoldalt igazgató Kapitány által üzemeltetett OK!PÉCS egy független hírportál volt, de mégis ez az igazság. Kapitány szerint egyébként a kormánypártiak ellenzékiként, az ellenzékiek kormánypárti lapként tartották őket számon.

Hirdetés

„Mélyen hittünk abban, hogy a pécsi olvasók, hírek után érdeklődők számára is fontos, hogy legyen a városban egy olyan médium, ami próbál nem elfogultan tájékoztatni, próbál politikai ideológiáktól mentesen, de nem értékmentesen szólni az olvasókhoz” – fogalmaz a búcsúcikkben.

Kapitány Gergely egy szegedi tárgyaláson. Fotó: szeged.hu

Arról is említést tesz, hogy az OK!PÉCS működése során nulla forint közpénzt kapott. A lap ugyan bezár most, de archívumként továbbra is elérhető lesz, és jövőre mutató tervek is bőven vannak, találtak ugyanis valakit (nem nevezik meg), aki úgy tűnik felkarolta őket, de ragaszkodik hozzá, hogy az OK!PÉCS-et bezárják, és új lapként szülessenek újjá.

„Ennek a független, piaci befektetőnek nagyon határozott elképzelései vannak a lap tartalmi tematikáját illetően és (érthető módon) a lehető legtávolabb akar maradni a napi pártpolitikától és úgy általában is a politikától. Ezért úgy határoztunk, hogy új lapot fogunk inkább indítani közösen; az OK!PÉCS-et pedig bezárjuk és ezzel lezárunk egy korszakot is” – írja Kapitány.

Elköszönésképp pedig arra biztatja pécsi olvasóit, hogy kövessék, olvassák a helyi sajtót, és próbáljanak minél több forrásból tájékozódni, valamint legyenek nyitottak és befogadóak, de egészségesen kritikusak is.

Az üggyel foglalkozó Szabad Pécs megírta Kapitány életútját is, illetve annak fontosabb állomásait:

„Az alapító-tulajdonos Kapitány Gergely újságíró volt, aki mintegy húsz éve dolgozik a médiában. Korábban a Dunántúli Naplónak, a Magyar Nemzetnek, a Hír Televíziónak és az Echo Televíziónak is dolgozott, vezette a Célpont, majd a Detox című politikai tényfeltáró (mások szerint egyes politikai csoportokat revolverező) műsorokat, a 2009-es pécsi időközi választás során Kapitány volt Páva Zsolt kampányfőnöke, később a pécsi polgármester egyik tanácsadója, pécsi polgármesteri és alpolgármesteri Facebook-oldalakat is kezelt megbízással, és több városi cégnek is dolgozott be kommunikációsként az OK Pécs megalapítását megelőzően, egy időben pedig ő vezette a Pécsi Kommunikációs Központot. Utolsó ismert megbízatása, pozícója pedig a SzegedMa.hu nevű, erősen Fidesz-közelinek nevezhető oldal főszerkesztői feladatainak az ellátása.”