Park, tó és tudományos emlékmű is épült az ELI mellett

Ma adják át hivatalosan az ELI-t, lesz nagy ünnepség meg sok öltönyös ember ollóval és piros-fehér-zöld szalaggal.

Bár térképen még nem szerepel, maga az épület már tavaly óta szerkezetkész, a kertészet, a szomszédos mesterséges tó és még sok apróság azonban csak mostanra készült el. Galériánkban mutatjuk, milyenre sikerült az ország új büszkesége, vagyis annak környezete.

 

1
Az 5-ös útból kiágazva rögtön a múlt fogadja az érkezőt: az öthalmi laktanya üres panelbarakkjai sorakoznak, ahol távol már sejlik a lézerközpont. Az autóút mellett kényelmes bringaút és díszköves járda vezet a központhoz. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

2
A bevezető- és a bringaút az ELI előtt elkanyarodik a Hosszú utca felé. Rögtön a kanyar után lett kialakítva a tó. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

3
A tó látványát egyedül pár, a vízfelszínen úszó PET-palack rontja, ezeket reméljük lesz aki halássza majd. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

4
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

5
Pihenésre teljes mértékben alkalmas az új park. Egyedül az árnyék hiányzik, de ezt pár éven belül biztosítják majd a megnőtt fák. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

6
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

2010-ben még erősen kérdéses volt, egyáltalán megépülhet-e a kutatóközpont, ma pedig jó belegondolni, mennyit dobhat valóban a város gazdaságán egy ilyen óriási projekt. A sok érkező kutató miatt az építőipar is jobban beindulhat, a következő években pedig több, a kábelgyári lakóparkhoz hasonló beruházást láthatunk vélhetően.

 

7
A főbejárathoz vezető sétányon található kis négyzetekben a lézerkutatás múltjának kiemelkedőbb eseményei. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

8
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

9
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

10
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Tovább is van...