Óvodából rendelőintézet

Már fogadják a betegeket az új körzeti orvosi rendelőkben a Gáspár Zoltán utca 7/C. szám alatt. Az ingatlant európai uniós és saját forrásból építette át a szegedi önkormányzat modern rendelővé.

Az új rendelőépület négy felnőtt és két gyermek háziorvos, négy fogorvos, valamint hat védőnő munkájához, és ezzel együtt a körzet lakóinak egészségügyi ellátásához teremt korszerű körülményeket. Ezen a héten hat orvos kezdte el a munkát, jövő hét hétfőtől valamennyien itt rendelnek. A háziorvosok és a fogorvosok a József Attila sugárút 98. szám alatti elavult épületből költöznek át, míg két gyermek háziorvos és négy védőnő a Csongrádi sugárút 63. szám alatti épületből érkezik, valamint az Ortutay utcából további két védőnő kezdi meg tevékenységét az új intézményben.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A Gáspár Zoltán utca 7/C. alatti ingatlan átalakítása orvosi rendelőépületté című, TOP-6.6.1-16-SG1-2018-00003 kódszámú projekt megvalósítására az önkormányzat bruttó 300 millió forint európai uniós támogatást és bruttó 251 millió forint saját forrást használt fel. Az ingatlant úgy alakították át, hogy az épületrészekben az előírásoknak megfelelően elkülönüljenek a felnőtt, gyermek- és fogorvosi rendelők, valamint a védőnői szolgálat helyiségei. Ezek mindegyike akadálymentesen megközelíthető.

Az épületeken belül is lehet akadálymentesen közlekedni, és minden egységhez akadálymentes vizesblokk is tartozik. A vakok és gyengén látók részére tájékoztató táblákat helyeztek ki Braille-betűs feliratokkal, a hallássérültek részére pedig indukciós hurokerősítő készüléket telepítettek.

Az épületeken energetikai korszerűsítést is végeztek: a homlokzatok, a tetők és a padlók hőszigetelést kaptak, kicserélték a nyílászárókat, a fűtési és világítási rendszert átalakították. Az épületek környezete is megújult. Járdákat építettek, kerékpártárolókat, a védőnői szolgálathoz babakocsi-tárolót hoztak létre. Egy mentőbeállót és 37 gépkocsiparkolót (ebből 4 akadálymentes) alakítottak ki. Az udvaron 24 fát ültettek, és körülbelül 560 négyzetméternyi területen füvesítettek.

A kivitelezést a közbeszerzési eljárásában nyertes HPQ Plus Kft. végezte.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A projektben orvosi eszközöket és bútorokat is beszereztek. A védőnők a méhnyakszűréshez kaptak eszközöket, az orvosok telemedicínai adattovábbításra is alkalmas, új orvos-technológiai berendezésekhez jutottak, összesen bruttó 5,48 millió forint értékben. A várótermekbe új padokat, fogasokat, pólyázó asztalokat, a kiszolgáló egységekbe raktári polcokat és öltözőszekrényeket szereztek be bruttó 3,67 millió forintért.

A Gáspár Zoltán utcai rendelő kialakítását több hasonló egészségügyi fejlesztés előzte meg az elmúlt években. A szegedi önkormányzat korszerűsítette a Korondi utcai és a Budapesti körúti rendelőt, új egészségházat épített Kiskundorozsmán, Tápén pedig védőnői szolgálatot alakított ki.

, ENT_QUOTES)?>" title_text="" order_type="social" title_text_color="#000000" title_text_font_size="22" title_text_font_famely="monospace" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="random" count_of_comments="2" ]