Óriásit akciózott az TEK pénteken: tizenöt helyszínen ütöttek rajta egyszerre, ötfős drogbandát fogtak

Öt kábítószer-kereskedőt és tíz fogyasztót fogott el a TEK még pénteken Szegeden. Az összehangolt akcióról mi is beszámoltunk akkor, de az csak vasárnap derült ki, pontosan mi történt. A terrorelhárítás egyszerre tizenöt szegedi helyszínen csapott le.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügy Igazgatósága, a Terrorelhárítási Központ, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatala, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrző és Közetrületi Támogató Osztálya és a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai 2019. május 31-én hajnalban tizenöt helyszínen egyszerre jelentek meg. Az akció során öt kábítószer-kereskedőt és tíz fogyasztót fogtak el, állítottak elő, és hallgattak ki gyanúsítottként.

Hirdetés
Hirdetés

A megalapozott gyanú szerint a kereskedők a bűnszervezet működése során folyamatosan bővített fogyasztói kör részére a kábítószert raktározták, majd pontosan kimérték, csomagolták, végül eladták. A szegedi férfiak tevékenységükkel több tíz millió forintos illegális bevételre tettek szert, amelyet egymás között elosztottak, azt különböző használati cikkek, járművek és ingatlanok megvásárlásába fektették, de előfordult, hogy szerencsejátékra fordították.

Az ingatlanokban elvégzett kutatások során több mint tíz millió forint piaci értékű kokaint, amfetamint, extasy tablettát, marihuánát, valamint LSD bélyeget találtak a rendőrök.

A 49 éves R. István, az 50 éves R. Mátyás, a 39 éves V. József, a 30 éves G. Máté, valamint a 28 éves S. Mátyás ellen bűnszervezetben, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a csoport tagjait őrizetbe vették, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A tíz fogyasztónak kábítószer birtoklása miatt kell felelnie.

 

A KR NNI Vagyonvisszaszerzési Hivatal munkatársai a bűncselekményből származó vagyon elkobzása érdekében a helyszíneken több mint tizenöt millió forint értékben foglaltak le hat gépjárművet, arany ékszereket, műszaki cikkeket, magyar és külföldi bankjegyeket.

A rendőrség felvételein jobban betekintést nyerhetünk a bűnelkövetők életében, akik tisztán rajongtak a barokkért, ez látszik agyoncizellált nappalijukon is. (via police.hu)

Fotók: police.hu