Orbán: kijárási korlátozást vezetnek be

Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Két héten keresztül az otthonunkat vagy a lakóhelyünket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából hagyhatjuk el – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

“Az eddigi korlátozások eredményesek voltak. A járvány kitörése előtt a kontaktusszám félmillió felett volt, ez leesett a tizedére” – mondta Orbán, hozzátette: „A magyarok fegyelmezetten a társalmi érintkezések méretét tizedére csökentették” Ez most megállt, ezért a csökkentés további előmozdítására lépett életbe a kijárási korlátozás, ami azonban hangsúlyozottan nem kijárási tilalom, amikor “egy légy sem repülhet ki”.

  • a gyerekeket be lehet vinni az iskolák ügyeleteire, ahol ötfős csoportokban vigyáznak rájuk,
  • az önkormányzatok is kijelöltek ilyen célra óvodákat, ezekhez is ki lehet menni,
  • az idősek és a fiatalok külön idősávban mehetnek boltba,
  • napközben 9 és 12 óra között a 65 év felettiek látogathatja az élelmiszerboltokat és a gyógyszertárakat,
  • a szociális távolság (másfél méter) megtartásával az egészségügyi sétát lehetővé teszik.

Azt is hozzátette, hogy szabálysértés, ha nem tartják be a szabályozást, de “nem az a feladat, hogy dresszírozzuk az embereket. Azt kell elnyernünk, hogy meglegyen az együttműködés. A rendőröknek segíteniük kell az embereket, hogy betartsák a szabályokat, cél nem a kikényszerítés”- mondta. A korlátozásokról bővebben itt olvashatsz.

Hirdetés

(via MTI, Index)